Ördög Nóra a házasságairól vallott
2017-02-15  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat Ördög Nóra irigylésre méltó. Nem is csoda, hiszen karrierje a csúcson van, ráadásul olyan családi életet él, amely sokak számára példaértékű lehet. A műsorvezető nemrég a házasságairól vallott, valamint arról, hogy szeretné ismét oltár elé állni!



- Én egy klasszikus családmodellben nevelkedett lány vagyok, a szüleim boldog házasságban élnek a mai napig – számomra ez abszolút mintaértékű. Annak ellenére, hogy már túl vagyok egy váláson – én a második házasságomban találtam meg az Igazit –, egy percig sem gondoltam azt, hogy ettől meg kellett volna rendülnie a hitem a házasság intézményében. Nagyon hiszek két ember összetartozásának ilyen típusú megpecsételésében; sőt olyannyira imádom az esküvőket, hogy még viccelődtünk is Palkóval, hogy az nem létezik, hogy nekem nem lesz több ilyen napom – nyilatkozta Nóra, ám gyorsan hozzátette, hogy esze ágában sincs másik férj után nézni.



- A vőlegény személyén persze kicsit sem változtatnék – mi örök életre terveztünk egymással, csupán nagy öröm lenne újra átélni azokat a momentumokat, amik az esküvőnkön vettek körül minket –ezek voltak életem legromantikusabb és legmeghatározóbb pillanatai. Épp ezért megbeszéltük, hogy időszakosan megerősítjük a szövetségünket egy újabb házasságkötéssel – legyen az akár egy bulival összekötött nap, ahová a tágabb család és a barátok is csatlakoznak, vagy akár egy tengerparti esküvő, ami csak kettőnkről szól. Ez a megerősítés annak ellenére, hogy tervben van, még várat magára, viszont a lánykérést ismét átélhettem, Palkó ugyanis az eljegyzés ötödik évfordulóján újra megkérte a kezem – magyarázta a tévés a Secret Stories-nak adott interjújában.



Forrás: Blikk