Nyári Dia babát vár
2018-01-26  /  Szerző:   /   Párkapcsolat Nyári Dia és kedvese alig másfél év után első közös gyermeküket várják, a színésznő most elárult néhány dolgot a terhességéről.



A Best Magazinnak mesélt terhességéről a Barátok Közt Hannája. Nyári Dia már 14. hetes kismama.

– Jól viseltem az első három hónapot, csak ritkán voltam rosszul. És egy picit már látszik is – mondta a lapnak Dia, akinek a kezét még októberben kérte meg szerelme, Kovács Dániel, az MTVA sportriportere.



A lánykérést követően megfogalmazódott bennük, hogy gyereket akarnak, így Dia azt találta ki, hogy ha nem veszik fel őt a Színművészeti Egyetemre, akkor rögtön belevágnak.

– A második rostáig jutottam, így aztán nem is állítottunk akadályt a gólya elé – emlékezett vissza a 24 éves kismama, aki a Barátok közt stúdiójában tudta meg, hogy pozitív lett a terhességi teszt.

Dia fejben már azt tervezte, hogyan újságolja el vőlegényének a nagy hírt, amit egy közös mozizást követően meg is tett.



–Sohasem láttam olyan szélesen mosolyogni – folytatta Dia, aki arról is beszélt, hogy a szülőknek és a nagyszülőknek karácsonykor mondták el a baba érkezését egy ajándék keretében.

– A babánk ultrahagos képe volt benne azzal az aláírással, hogy júliusban találkozunk.

Dia egyelőre még nem nagyon tudta felfogni, hogy hamarosan anyuka lesz, ennek ellenére már alig várja, hogy a kezében tartsa a picit.

Forrás: Blikk