Nem mindennapi ajándékot kapott Janza Kata
2021-02-17  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Az RTL Klubon futó Reggeli című adásban Lakatos Márk és Szabó Zsófi vendége Janza Kata és párja, Pesák Ádám voltak. Az adásban egy nem mindennapi titokra is fény derült, és a közös Valentin-napjukról is ejtettek néhány szót.

A történet több évre nyúlik vissza, amikor is a színésznő egy divatbemutatón volt Lakatos Márkkal, ahol a divatguru megkérte arra, hogy adja elő a Diamonds című számot abban az estélyi ruhában, amit ő tervezett.

Rendben is ment a dolog, egészen a nagy napot követő estéig: akkor derült ki, hogy ugyan tökéletesen megtanulta a szöveget és begyakorolta a dalt, csak éppen nem jót. A számból végül pedig csak egyetlen sort tudott előadni.

A szerelmespárt persze nem kerülhette el a Valentin-nap témája sem: a 22 évvel fiatalabb sármos színész több mint 5 órán keresztül dolgozott azon, hogy segítsen kedvesének összeszedni és letölteni a zeneszámokat, amiket akart. Ezen kívül nem maradhatott el a virág sem, sőt, egy gyönyörű, csillogó gyűrűt is kapott. Ő pedig szív alakú sütikkel lepte meg Ádámot.



Forrás: Blikk.hu