Nem megy zökkenőmentesen Vasvári Vivien és Fecsó különválása
Hiába egyeztek meg korábban mindenben, mégsem ment zökkenőmentesen Vasvári Vivien (29) és Szegedi Ferenc (40) válópere. A Blikk úgy tudja, Vivient leforrázta, amikor Fecsó a bíróságon közölte, nem tartja magát a korábbi megállapodásaikhoz.
– A gyerektartás összegében már januárban megegyeztek, ahogyan abban is, hogy Fecsó fizeti a kis Edward oktatását és alá is írták a megállapodást. Vivi úgy ment a bíróságra, hogy nem lehet semmi gond, békében elválhatnak, de nem így történt – kezdte a Blikknek az egykori sztárpár egyik ismerőse.
– Korábban lehetett olvasni, hogy Fecsó félmilliós gyerektartást fizet, de erről sose volt szó, 250 ezer forint volt a megállapodás. Most mégis azt mondta, ezenfelül nem állja a fia óvodai költségeit és visszamenőleg sem fizeti ki a hat hónapnyi gyerektartási különbözetet sem. Vivien nem hitt a fülének, hiszen ezekről korábban mind megegyeztek, így egy kicsit olyan, mintha Fecsó az időt akarná húzni, hátha a volt párja belefárad az egészbe – folytatta a bennfentes.
A felek kapcsolata tavaly nyár végén romlott meg, nem sokkal később pedig Vivien beadta a válókeresetet. Mivel még az esküvő előtt megegyeztek mindenről, többek közt arról is, hogy válás esetén közös gyerekük mit kap az édesapjától, sima bontópernek tűnt a procedúra.
A felek viszonya január végén mérgesedett el, amikor Vivien arról mesélt követőinek, hogy nem kapja meg a gyerektartás összegét, amire Fecsó úgy reagált, valóban nem a megbeszélt havi 250 ezer forintot utal, hanem csak 150 ezret, mivel még nem sikerült megállapodniuk.
– Úgy gondolom, tisztes gyerektartást fizetek, hogy semmiben ne szenvedjen hiányt – mondta a Blikknek korábban Szegedi Ferenc. Úgy tudjuk, a férfi azóta is ennyit utal, és csak a válás kimondása után váltana a nagyobb összegre.
– Szó volt arról, hogy vesz a fiának egy lakást, amit Vivi kiadhat és abból fizetheti az óvodát, iskolát, de ez sem történt meg. Vivi idegileg kikészült a helyzettől és fél, hogy a gyermekeit is megviseli, ha látják, az anyukájuknak problémája van – mesélte az ismerős.
– Most négy hónapjuk van megegyezni, addig lehet szüneteltetni a tárgyalást. Ha nem jutnak dűlőre, nem tudnak közös megegyezéssel elválni.
A Blikk kereste az érintetteket is, ám Fecsót nem érték el, Vivien pedig csak szűkszavúan nyilatkozott.
– Ez a mi magánügyünk, nem tartozik senkire. Soha nem követelőztem, zsaroltam vagy fenyegetőztem, csak annyit szeretnék, ha a másik fél tartaná magát ahhoz, amiben megállapodtunk – mondta Vivien.
– Nem tartok igényt az asszonytartásra, de mindent megteszek a gyermekeimért.
Néhány hete megkezdődött a Feleségek luxuskivitelben című reality harmadik évadának forgatása. Vasvári Vivien, aki ezzel a műsorral lett ismert, rengeteg fotót oszt meg az előkészületekről, rajongói pedig megállás nélkül arról faggatják, hogy a párja, Zsigmond is látható lesz-e a sorozatban. Ezt egyelőre titkolja Vivien.
Forrás: Blikk