Múcska Gergőre rátalált a szerelem
2023-02-06  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Minden jel arra mutat, hogy a Házasodna a gazda 4. évadának szívtipró szereplőjére, Múcska Gergőre végre rátalált a szerelem. A fiatal férfi a Molnár Ninivel való kapcsolatáról is szót ejtett.

Gergő a Házasodna a gazda című műsorban való szereplésére a mai napig úgy emlékszik vissza, mint élete egyik legjobb döntésére. A műsor után sok lány kereste fel őt, így még több lehetősége volt arra, hogy ismerkedjen és megtalálja a párját. Az élete teljesen megváltozott, s elmondása szerint jelenleg is az ismerkedés stádiumában van egy lánnyal, akivel – érzése szerint – bármi megtörténhet, és akinek a neve nem Nini.

„Ninivel hál' istennek nagyon jó a kapcsolatunk, tényleg olyan baráti kötődés van közöttünk, hogy beszélünk, tartjuk a kapcsolatot, próbálunk segíteni egymásnak, de ebben nincs több. Más a világunk, és most még ott van nekem az a lány, rá szeretnék összpontosítani” – nyilatkozta Gergő az RTL-nek, visszautalva ezzel a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban Molnár Ninivel kialakult szoros kapcsolatára.

Elrulta, a realityben arra számított, hogy az első három versenyző között lesz, akit a nézők hazaküldenek, mivel őt nem ismerték annyira.

„Amikor elkezdődött a kieséses szakasz, minden este ültem a tűz mellett és féltem, hogy nemsokára csomagolhatok. Annyira boldog voltam, hogy bizalmat adtak az emberek... tényleg mindennap egyre többen szavaztak, és láttam, hogy itt van keresnivalóm” – emlékezett vissza a dzsungelben töltött időre.

Gergő gazda jó tanácsokkal látta el azokat, akik a Házasodna a gazdában szeretnének szerepelni. Szerinte a legfontosabb, hogy őszintén játszanak, mindig önmagukat adva.

„Én is azért tudok itt lenni, ahol vagyok, mert úgy játszottam, úgy vittem végig minden egyes napomat, úgy próbáltam közeledni a lányokhoz, hogy tényleg önmagamat adtam. Az, ami van, annyit tudok adni, odaadom az utolsót, de amim nincs, azt nem, és arról nem is fogok beszélni” – fogalmazott, majd kitért arra is, hogy a műsor során szerinte végig jó döntéseket hozott, és végül megfelelő lányt is választott.

„Olyan lányt választottam magam mellé, akiről a mai napig tudom, hogy a női ideálom, akit szeretnék magam mellé. Az a lány olyan volt külsőleg, belsőleg is, és tényleg az életünk nagyon jól működött utána, csak a szerelem nem olyan, mint a matematika, hogy 1+1 az kettő. Itt – sajnos – közöttünk nem alakult ki szerelem, ezért lett vége a kapcsolatnak” – emlékezett vissza a műsorban általa kiválasztott lányra, Bogira.