Mit ne tegyél az első közös nyaraláson
2019-04-30  /  Szerző:   /   Párkapcsolat Egy friss szerelem esetén mindig fordulópontot jelent az első közös vakáció. Egy hosszabb együttlét alatt még közelebb kerülhet két ember egymáshoz, vagy épp ellenkezőleg, kiderül, hogy mégsem működik a kémia.

Cikkünk első részében összegyűjtöttünk 10 olyan tippet, amelyek segítségével felkészülhetsz arra a bizonyos első közös útra, itt elolvashatod (link a „10 jó tanács az első közös nyaraláshoz” című cikkre).

A folytatásban pedig azokat a hibákat vettük számba, amelyeket nem szabad elkövetned az első vakációtok kapcsán.

1. Ne azért utazzatok el, hogy rendbe hozzátok a kapcsolatotokat

Ha néhány randevú után már látszik, hogy nem feltétlenül ő a nagy Ő számodra, akkor egy közös nyaralás sem fog ezen változtatni. A problémák megvárnak, amint hazaértek, vagy akár már az út során, újra előjönnek.

2. Ne próbálj meg mindent belezsúfolni ebbe a pár napba

Egy ilyen utazás nem arról szól, hogy végig kell járnod az összes turista látványosságot, amiről az útikönyvben olvastál. Sokkal inkább a partneredre kell fókuszálnod, őt jobban megismerni, és romantikus közös élményeket szerezni.

3. Ne utazz extrém körülmények közé

Az első közös vakáción nincs helye az extrém dolgoknak. Ne most menj el a sivatagba sátorozni, vagy az északi területekre, hóban-fagyban túrázni. De ha a párod napallergiás, akkor ne a tengerpartra szervezzétek az első utazásotokat. Ha az úti cél bármelyik fél számára kényelmetlenségekkel jár, az a kapcsolat rovására fog menni.

4. Ne vigyél túl sok csomagot

Bár az új partnerünk előtt a legjobb formánkat szeretnénk mutatni, nincs szükség arra, hogy a ruhás szekrényed teljes tartalmát elcsomagold. Légy kreatív, keress jól kombinálható darabokat.

5. Ne felejts el gyógyszereket is magaddal vinni

Egy idegen országban, a megszokottól eltérő higiéniai körülmények között, könnyebben betegedhetsz meg. De akár csak a nemkívánatos szúnyograj is tönkreteheti a romantikát. Ezért jobb, ha felkészülsz ezekre a helyzetekre.

6. Ne lógj egész nap a telefonodon

Ne szalassz el egyetlen romantikus pillanatot sem a kedveseddel csak azért, mert folyamatosan jelez a telefonod. Inkább kapcsold ki, hagyd a szálloda széfjében, most nyaralsz, és minden más várhat.

7. Ne engedd, hogy egy vita tönkre tegye az utazást

Amikor egy romantikus közös nyaralást tervezünk, gyakran túl magasra helyezzük az elvárásainkat. Próbálj meg reális maradni. Egy-egy kisebb vita elkerülhetetlen két ember között, különösen akkor, ha hosszabb időt töltenek kettesben. A lényeg, hogy ne rágódj túl sokat rajta, hanem inkább élvezzétek ki a közös időt.

par