Michelle Obama őszinte vallomása: így nevelte fel gyermekeit a Fehér Ház falai között
2020-06-17  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Az Obama lányok már fiatal nőkké értek, amióta kiköltöztek a Fehér Házból. Malia Obama 10, Sasha Obama pedig 7 éves volt, amikor apjuk az Egyesült Államok elnöke lett, így beköltöztek a rezidenciába. Természetesen azóta az egész Obama család a figyelem középpontjába került, és bármennyire is próbálta megvédeni Michelle Obama két lányukat a médiától, ez aligha sikerült.

„Azt mondtam nekik, a saját útjukat kell járniuk” – nyilatkozta a korábbi First Lady Oprah Winfrey műsorában, a Your Life in Focus tourban.

Michelle Obama arról is mesélt, hogyan nevelte a két lányt Barack elnöksége alatt, illetve milyen nehézségekkel szembesültek.

„Figyelnünk kellett arra, hogy a lányok milyen buliba mennek, van-e alkohol, tudnom kellett, hogy a buliban résztvevő gyerekeknek kik a szülei, szóval minden hétvége megterhelő volt számomra” – nyilatkozta a korábbi First Lady – írja az E! News.

Ám Michelle Obama még az öltözködési szabályokat is megváltoztatta, ugyanis nem találta normálisnak azt, hogy a lányoknak egész nap kosztümben kell lenniük. A First Lady pedig a házvezetőnőt arra kérte, hagyja, hogy a lányok takarítsák ki a saját szobájukat, és hogy maguk ágyazzanak be.

„Nem laknak velünk örökké, és nem akarok olyan gyerekeket nevelni, akik nem tudnak beágyazni” – mondta Michelle Obama.

A gondos nevelés kifizetődött, Obamáék méltán lehetnek büszkék önálló lányaikra, akik már mindketten egyetemisták. Malia jelenleg a Harvardon tanul, Sasha pedig a Michigani Egyetemen.

Forrás: Blikk.hu