Miatta szakított a párjával Radics Gigi?
2018-05-16  /  Szerző:   /   Szerelem Közel egy hónapot töltött együtt Radics Gigi (21) és egykori versenyzőtársa, Talán Attila (32) Los Angelesben tavasszal.



A két énekes hosszú évek óta nagyon jóban van egymással, miután 2012-ben ugyanabban a tehetségkutatóban versenyeztek. Utána is tartották a kapcsolatot, barátok lettek, de talán most még szorosabbra fűzték a kapcsolatukat. Attila ugyanis több hetet töltött Amerikában Gigivel, aki nem sokkal a hazatérte után a Blikknek mesélt először arról, hogy éppen amerikai útja előtt szakított korábbi párjával.

A két egykori versenyzőtárs – Gigi nyert, Talán Attila harmadik lett a Megasztár 6. szériájában – nemrégiben kezdett közösen dolgozni: először Gigi legújabb lemezére készítették el a Fade Away című dalt, amely miről is szólhatna másról, mint a szerelemről. Majd az énekesnő meghívta Attilát a nagykoncertjére is, ám úgy tűnik, itt nem lett vége közös dolgaiknak. Attila ugyanis Gigi után utazott az Egyesült Államokba.



– Összekötöttük a kellemest a hasznossal – erősítette meg nevetve Gigi, akinek az édesapja is nagyon kedveli a fiatalembert.

– Már a versenyben nagyon összehaverkodtunk, és utána is tartottuk a kapcsolatot. Az összes többi versenyzőtárs közül Attila maradt meg az életemben egyedül – mesélte az énekesnő, aki több klipjét is a környéken forgatta, így tudta: egy ilyen szerelmes duetthez nem is illene más kulissza, mint a Csendes-óceán partja, illetve azok a romantikus naplementék, amelyeket ott meg lehet csodálni.

– Nagyon jól éreztem magam, s már az első héten annyi élmény ért, mintha hónapok óta ott lennénk. Tényleg mindenhova elmentünk, ahova csak lehetett. Amerika ugyan nekem nem teljesen ismeretlen terep, hiszen a testvérem Chicagóban él, ott jártam már többször is, de Los Angeles egészen más – áradozott Attila, aki annyira jól érezte magát Gigivel, hogy kis híján elfelejtették, illene elkészíteni a felvételeket is.



Radics Gigi szinte már hazajár Amerikába. Az énekesnő az elmúlt években háromszor töltött három hónapot Los Angelesben, ahol több klipet is forgatott, és többek között egy igazi zenei legendával, Quincy Jones (85) 27-szeres Grammy-díjas producerrel is többször találkozott.

Forrás: Blikk