Mi van valójában Gelencsér Timi és táncpartnere között?
2020-12-08  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Gelencsér Timi és táncpartnere, Hegyes Berci a Dancing with the Stars próbáinak a kezdete óta rengeteg időt töltenek együtt, ám úgy tűnik, a nap végén is kapcsolatban maradnak és egész nap telefonálnak.

A múlt szombati adásban a kis videójuk is igen meghatóra sikerült, ahol mindketten elmondták, szomorúak, hogy ha vége lesz a műsornak, el kell válniuk.

„Rettegek ettől, hogy vége lesz ennek a csodának, amit megéltünk” – kezdte Berci a videóban. „Timi személyében megismertem egy olyan jó embert és barátot, akit nem akarok elengedni” – folytatta a táncos meghatódva.

„Nagyon boldog vagyok, hogy te lettél a párom, nélküled ez biztosan nem lett volna ennyire jó. Nagyon élveztem ezt az el­múlt időszakot. Te tetted ezt ennyire tökéletessé… Nagyon szeretném, ha továbbra is barátok maradnánk és nem veszítenénk el egymást” – mondta utána Timi.

 

A Bors megkereste Timit, aki már vasárnap reggel a próbateremben volt, ám a lány nem adott egyértelmű választ.

„Öt óra alvás után jöttem pró­bálni, nagyon sok feladat vár ránk, és nagyon kevés időnk van. Ráadásul annyira pörgetnek a versenyesték, hogy utána nem tudok és nem is akarok aludni” – mondta a lapnak Timi, hozzátéve: „Ez az időszak számomra olyan, mint egy szép mese, avagy mint a mondás: 'A va­lóság végre jobb, mint az álmaim'”.

A szépségkirálynő elmondta, Bercivel a kapcsolatuk mély, de a versenyre fókuszálnak, ez a legfontosabb most mindkettőjüknek.

„Azt gondolom, hogy nagyon mély barátságot lát a néző. Olyan barátságot, amiről mi ketten sem gondoltuk, hogy lesz. Mi két idegen voltunk a nyáron, akiket nap mint nap hosszú órákra zártak össze egy próbaterembe, ráadásul intim közelségbe, a tánc miatt”.

"Most csak a táncra koncentrálunk, és várjuk a döntőt, ahol lesz, ami lesz. Ne sírj, hogy vége lett, örülj, hogy megtörtént. Ezt szoktam mondani Bercinek" – árulta el Timi a Borsnak.

Forrás: Blikk