Mészáros Árpád Zsolt összeköltözött szerelmével
2020-02-06  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

A színészre pár hónappal ezelőtt talált rá újra a szerelem. Most több részletet is elárult a kapcsolatáról, illetve arról, hogyan ismerte meg szíve választottját.


Mészáros Árpád Zsolt (MÁZS) új szerelmének köszönhetően sokkal érettebbnek és felelősségteljesebbnek érzi magát. Krisztával pedig tökéletesen megvannak, szinte egy húron pendülnek, így nem is csoda, hogy pár hónap után már össze is költöztek. Az Operettszínház sztárja boldogabbnak érzi magát, mint valaha. A Ripostnak azt is elárulta, hogy a zene hozta össze jelenlegi párjával.

„A zenének köszönhetem azt is, hogy egyáltalán megismertem Krisztát. Egy fellépésre hívtak vendégként, ő pedig a zenekar tagja volt. Elkezdtünk a szakmáról beszélgetni, nem tagadom, először csak barátok voltunk, később mélyültek el az érzéseink” – kezdte a színész, aki végre úgy érzi megtalálta élete párját.


„Csodálatos érzés, hogy Krisztával együtt is tudunk dolgozni, nekem ebben még nem volt részem. Úgy érzem, végre megtaláltam a múzsámat, azt a nőt, aki maximálisan inspirál. Egy színésznek ez nagyon fontos. Otthon előfordul, hogy két csók között dudorászunk egy dallamot, együtt zenélünk” – árulta el Zsolt.

Úgy látszik, a magánéletében minden rendeződik, hiszen túljutottak a nehézségeken legkisebb gyermekének anyjával is. A nehéz időszakot képesek voltak megbeszélni és lezárni.

Forrás: Blikk