Megyeri Csilla már a kistesót tervezi
2026-08-14  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Megyeri Csilla élete másfél év alatt teljesen megváltozott: rátalált a szerelem Nicola Sarciá bokszedző személyében, és megszületett a kislányuk, Alessia Adriana. Az influenszer-műsorvezető már a következő babán gondolkodik a párjával.

A 39 éves anyuka szerint ideális pillanatban érkezett az első gyerek az életébe: mint meséli, mindig is éretten szeretett volna anya lenni. „Megmondom őszintén, sosem szerettem volna fiatalon anyuka lenni. Nem érdekelt semmiféle társadalmi nyomás és kritika...” – mondta. Úgy érzi, könnyedén veszi az anyaságot, amiben a kislánya nyugodt természete is segíti. „Állandóan mosolyog. Egy csoda baba.” – mondja a féléves Alessiáról. „A gyerekorvos is megjegyezte, hogy érett nőként mennyire megélem az anyaságot” – tette hozzá Csilla. Szerinte az elmúlt években nem tudott volna még gyereket vállalni, a televíziós szereplések, a karrierépítés mellett nem fért volna bele az idejébe. Az előző párjával, Zsoltival ez a téma nem is volt prioritás.

Örül neki és boldogsággal tölti el, hogy két gyermeket is kapott sorstól, hiszen a párja hároméves kisfiára is gyakran vigyáznak. „Nicó kisfia hamarabb került az életembe, mint a kislányunk, Alessia, szóval én őt is imádom. Szórakoztató kis jelenség”. Szülőként odafigyelnek arra, hogy a bátyó ugyanannyi figyelmet kapjon a kisbaba mellett. A kisfiú igazi eleven lurkó, de jó testvére a kislánynak.

A tervekben is egyetértés van

Csilla kifejezetten élvezi az anyaságot, még ha a fáradtság nehezebbé is teszi a napokat, és előfordul, hogy szalad a ház. Bár néha a párjával felmerül köztük az esküvő témája, jelenleg inkább egy saját kertes házat szeretnének. „Néha érintjük az esküvő témát, főleg, amikor dühös vagyok... Ilyenkor Nico megkérdezi, feleségül megyek-e hozzá” – mesélte nevetve. „De előrébb van, hogy szeretnénk egy saját kertes házat. Az valahogy mindkettőnknek fontosabb most”. A párja félig olasz származású, így náluk a család és a vallás központi szerepet játszik, s a kislányuknak, Alessiának is lesz keresztelője. Csilla otthon főként olasz ételeket főz, és a hagyományos szereposztást követik: ő a háztartásért és a gyereknevelésért felel, míg Nico a család anyagi biztonságáról gondoskodik. „Egy gyereket reálisnak látok, kettőt már nem feltétlenül. Nico egy kisfiút szeretne még, igazán egy négyes fogatnak örülne. Szerintem a 3 év korkülönbség lenne az ideális, úgyhogy bő két éven belül, 40-41 évesen azért én is szeretném, ha megérkezne a kis tesó” – mondta Csilla.