Megszületett Palácsik Lilla és Visváder Tamás második gyermeke
2022-08-25  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Palácsik Lilla nemrég még arról beszélt, hogy valószínűleg késve hozza majd a világra második gyermekét, mivel az első kisfia is egy héttel később született meg. Hatalmas a boldogság most a Visváder családban, ugyanis a második gyermekük, Ábel kedden megérkezett hozzájuk, amelyről egy örömposztban számoltak be.

 

Vajna Tímea húga, Palácsik Lilla és párja, Visváder Tamás nagyon fiatalon házasodtak össze, nemsokra rá pedig bejelentették, hogy kisbabát várnak. Noah születése után nem sokkal egy újabb örömhírről számoltak be, kiderült ugyanis, hogy hamarosan kétgyermekes szülők lesznek. Azt is elárulták, hogy a második kisfiukat Ábelnek nevezik majd, illetve a fotós többször is hírt adott az állapotáról.

Lilla eredetileg augusztus 20-ra volt kiírva, ám korábban elmondta, Noah is olyan jól érezte magát a pocakjában, hogy könnyen lehet, Ábelt is később hozza majd világra. Ez így is lett, most viszont a házaspár nagy örömmel jelentette be, hogy megszületett második gyermekük. A legfrissebb Instagram-bejegyzésükben egy fotót is közzétettek a kisbabáról.

„'Bizony, az ÚR ajándéka a gyermek' Zsoltárok 127:3. Isten áldásával a mai napon, 2022.08.23-án 15:32-kor megszületett második kisfiunk, Ábel. Anya és a Baba is egészségben, jól vannak! Hálásak vagyunk, hogy ismét átélhettük ezt a csodát! Köszönjük a sok kedves üzenetet, szeretünk benneteket!" – olvasható a posztjukban.

Forrás: Blikk