Megszületett Kiss Daniella kislánya
2024-12-20  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Kiss Daniella és párja korábban biztosak volt abban, hogy kisfiuk születik, ám az élet nagy meglepetést tartogatott számukra. A 2015-ös Miss World Hungary győztese szerdán boldogan jelentette be, hogy a kislánya a vártnál pár nappal korábban megszületett. Az újdonsült anyuka és a pici is jól van, nemsokára pedig haza is mehetnek a kórházból.

A Miss World Hungary 2015-ös szépségkirálynője nem sokat beszél a magánéletéről, ám július közepén egy örömhírrel jelentkezett a közösségi oldalán, miszerint idén decemberben új taggal bővül a családjuk. Kiss Daniella és kedvese – akivel már több mint öt éve alkotnak egy párt – biztosak voltak abban, hogy kisfiuk lesz, így hatalmas meglepetésként érte őket, amikor kiderült, hogy a modell egy kislányt hord a szíve alatt.

A 2015-ös Magyarország Szépe, illetve a tavalyi Farm VIP versenyzője december 20-ra várta az első babáját, ám a pici végül néhány nappal hamarabb született meg. Követőinek maga Daniella árulta el szerdán az Instagram-sztorijában, hogy életet adott a gyermekének, most pedig az is kiderült, hogyan érzi magát a szülés után.

Jól vagyunk, köszönöm. Még kicsit fáradt vagyok, de hamarosan hazamehetünk

– osztotta meg az egykori szépségkirálynő.

Korábban bővült a családjuk, mint tervezték

Kiss Daniella és párja között már jó ideje felmerült a családalapítás gondolata, jóllehet, ők csak jövőre tervezték a babát, a kicsi mégis hamarabb érkezett, aminek az újdonsült szülők nagyon örülnek. A modell már korábban is elmondta egy rajongó kérdésére, hogy a picit nem rejtegeti majd a nagyközönség elől

Nem fogom dugdosni, az életem része lesz, szóval biztosan lesz róla fotó

– árulta el augusztusban.

Bár Daniella eddig csak egy gyermeket tervezett, elmondása szerint most már nem zárkózik el a gondolattól, hogy a kislányának legyen egyszer testvére.