Megszületett Darnyi Tamás és Pál Rita második gyermeke
Múlt héten pénteken ismét édesapa lett Darnyi Tamás, aki személyesen is jelen volt, amikor kedvese, Pál Rita a világra hozta második kisfiát.
Tavaly októberben lapunk is beszámolt arról, hogy a négyszeres olimpiai bajnok, Darnyi Tamás és szerelme, az egykori válogatott öttusázó, Pál Rita második közös gyermeküket várják, hogy a sportolópár ismét szülői örömök elé nézhet, miután március 22-én megérkezett kisfiuk, Marcell.
Hatalmas a boldogságunk! Szerencsére mindenki jól van
– kezdte a lapnak a büszke édesanya, aki azt is elárulta, hogy a szülésnél Tamás is jelen volt.
– Marci 4100 grammal jött világra, gyönyörű, egészséges kisfiú. Az apukája is nagyon büszke rá, szülés után az első húsz percet együtt töltötték – tette hozzá Pál Rita.
A párnak már van egy három és fél éves kisfia, Bence, akit az olimpikon és szerelme harmóniában, szeretetben neveltek, és mindenképpen szerettek volna neki egy kis testvért. A baba érkezésével pedig teljes férfiuralom lett a családban.
Bence is izgatottan várta a kis tesó érkezését, és egyelőre tetszik neki a baba
– mesélte Rita.
A kétgyermekes édesanya korábban azt is megosztotta, hogy párja, Tamás apaként ugyanolyan maximalista, mint egykor volt a medencében, így mindenhol ott van, ahol csak lehet, és mindent együtt csinálnak.
Mindenben segít. Ha szükséges, fürdeti a gyerekeket, és a pelenkázás sem okoz gondot neki
– árulta el az anyuka.
Darnyi Tamás magánéletéről az elmúlt évek során nem sokat lehetett tudni, hiszen óvja a családját a nyilvánosságtól, amit maga is kerül. Azt viszont tudjuk, hogy az úszó elvált előző feleségétől, Jónás Ritától, akitől két lánya született – 2002-ben Csenge, majd két évvel később Piroska. Az olimpikon válása után egy új nő mellett találta meg a szerelmet, méghozzá egy másik sportoló, Pál Rita oldalán.