Meghan Markle és Harry herceg túl van élete egyik legnagyobb vitáján
2018-09-09  /  Szerző:   /   Párkapcsolat Harry herceg, és amerikai születésű felesége, Meghan Markle, májusi esküvőjük óta már számtalan nyilvános eseményen vett részt, ahol mindig jókedvűnek, mosolygósnak tűntek. Azonban a hercegnő édesapja, a botrányokat okozó Thomas Markle, a pár kapcsolatára is rányomta a bélyegét.



Az Ok! magazin nemrég arról számolt be, hogy Harry és Meghan ugyan túl vannak házasságuk első megpróbáltatásán, azonban még mindig szeretik egymást. A lap állítása szerint Meghan nem tudja felvenni egykönnyen a királyi protokoll ritmusát, ezért három napra elutazott, hogy kipihenhesse magát.

Az újdonsült hercegnő életét édesapja sem könnyítette meg, aki többször eléggé negatívan nyilatkozott lánya új életéről, és vejéről is, aki így megorrolt apósára.



Meghan, a hírek szerint meg sem állt Torontóig, ahol találkozhatott barátaival, és egy kissé kikapcsolódhatott, de férje, Harry nélkül – közölte egy névtelen forrás, aki azt is megjegyezte, hogy Meghannak nem tetszik a közös királyi lakásuk sem, mert az még mindig úgy néz ki, mint Harry legénylakása, ahol óriás tévékészülék van a falon, és mellette x-box videójáték hever, van sörös hűtő, és masszázs-szék is megtalálható a rezidencián. Ez pedig nem tükrözi a sussex-i hercegnő ízlését.



Forrás: Blikk