MC Hawer újra esélyt adna a szerelmének
2020-01-15  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Két szakítás után MC Hawer, azaz Koczka Géza (54) elfogadta 33 évvel fiatalabb exe bocsánatkérését, és újra személyes kapcsolatba került a borsodi lánnyal, akivel 2018 szeptemberében jött össze az MC Hawer és a Tekknő mulatósduó szuhakállói fellépése után.

– Nem bántam meg a szakításokat, de azt sem mondtam soha, hogy már nem szeretem. A magatartásával volt gondom. Nehezen viseltem, ahogy fokozatosan egyre pimaszabbá és hisztisebbé vált, kibeszélte a magánügyeinket, a társfüggő ragaszkodásával pedig kikészített. Ezek a félelmek nem múltak el, de újra béke van köztünk, és már értem, mit miért csinált – foglalta össze MC Hawer, aki az új év elején öt napot töltött Fannival egy miskolci szállodában.

– Szegénykém, nagyon lefogyott. Amikor két hónap után újra találkoztunk, alig 45 kilót nyomott, de feltángáltam. Öt napig szinte csak tésztát etettem vele, és már újra túl van az 50-en – mesélte Hawer.

– Nem azt a kérdést kellett tisztáznunk, hogy szeretjük-e egymást, hanem azt, hogy hogyan ne menjünk egymás agyára. Fanni elismerte, Miskolc körzetében érzi magát komfortosan. Már munkát is talált, de lakni is ott szeretne. Dunakeszin nem tudott mit kezdeni magával, ez volt a fő oka annak, hogy annyira rám fixálódott. Én nem akarok Miskolcra települni, de szívesen megyek oda hozzá. Idén kipróbáljuk, tudunk-e kétlaki életet élni. Bizakodóak és megfontoltak vagyunk – magyarázta a mulatóssztár, és elismerte, a békülés neki is lelki könnyebbséget adott. – Nem érzem őt se soknak, se kevésnek. Ez így most pont jó.


– Ha egy nő kullancsként ragaszkodik, az távolodásra készteti a pasiját – vázolta dr. Rusz Edit szexuálpszichológus. – Egy ilyen párkapcsolati élethelyzetben annyiban játszhat szerepet a több évtizedes korkülönbség, hogy egy fiatal lány még nem érti, a feltétel nélküli imádásával egy érett férfi libidóját is eltompíthatja. Ha mindent odaterít elé, párjában lanyhad a késztetés, hogy kapcsolatukat hódítási manőverekkel is működtesse – magyarázta a szakember. – Egy modern festőt könnyebb megérteni, mint egy kapcsolat rejtelmeit, de meggyőződésem, akármilyen fiatal is a nő, az érzelmek mezején neki kell átvenni a vezető szerepet, persze az irányítás látszata nélkül.

Forrás: Blikk