Marsi Anikó bocsánatot kért Palik Lászlótól
Marsi Anikó bővebben kifejtette, milyen dolgok miatt kért bocsánatot volt férjétől.
Marsi Anikó elárulta, hogy a Palik Lászlóval való válását követően alapos önvizsgálatot végzett. Ezután pedig volt férje elé állt és bocsánatot kért mindazért, amit ő rontott el a házasságukban.
- A válásom után alaposan belenéztem a tükörbe, illetve magamba, és megvizsgáltam, mit csináltam rosszul, min kell változtatnom ahhoz, hogy boldog legyek. Én is és a párom is. A spontenaitásra szavaztam, és arra, hogy kimondom, amit érzek. Később jött csak a felismerés, hogy a volt férjem elé is odaálljak, és őszintén bocsánatot kérjek tőle mindazért, amit abban a házasságban én rontottam el. Nem az volt a cél, hogy megbocsásson, hanem az, hogy az én lelkiismeretem könnyebb legyen. De Laci nagyon okos, intelligens ember, úgyhogy „két legyet ütöttem egy csapásra”, nemcsak feloldoztam, hanem egyben feloldoztattam is – vallotta be a tévés.
Marsi Anikó a csütörtöki Mokkában bővebben mesélt a történtekről, ahol elmondta, hogy válásuk után Palik Lászlóval mindketten sokáig tele voltak duzzogással és sértettséggel. A tévés egy idő után rájött, hogy ezeket az érzéseket el kell engednie és tisztába kell tenni a dolgokat volt férjével.
- Ez egy bocsánatkérés volt a részemről, anélkül, hogy feltéptem volna a régi sebeket vagy elkezdtem volna szőrszálat hasogatni, hogy mi minden történt, meg hogy történt. Ezt a fajta jóvátételt csak egy nagyon intelligens, okos emberrel tudod megtenni - árulta el Anikó.
Ezzel azonban nem akarta visszafordítani a dolgokat, csak azt szerette volna elérni, hogy volt férje tisztában legyen vele, hogy nem kell felelősséget vállalnia olyan dolgokért, amikben nem hibázott.
- Amikor megszülettek a gyerekeink, én úgy éreztem, hogy nagyon sokat vagyok egyedül, mert Laci folyton dolgozik. Éltünk külföldön, és akkor is úgy éreztem, hogy nagyon sokat vagyok egyedül, és ezen borzalmasan sopánkodtam. Vagy mondjuk azon, hogy voltak időszakok, amikor nem volt tévés munkám. Én ettől teljesen be voltam fordulva, és Lacit hibáztattam, hogy ez miatta van. Hát, ma már nagyon nem így gondolom, mert ha felfedeztem volna már akkor is, hogy ő egy rendkívül értelmes ember, akkor meg tudtuk volna ezt beszélni másképpen - árulta el Marsi, hogy mik voltak azok a dolgot, amik miatt bocsánatot kért.