Lehet-e sikeres párkapcsolatod nagy korkülönbség esetén?
2018-04-11  /  Szerző:   /   Tudtad-e? Napjainkban egyre többször esik szó a szerelemben való korkülönbségről, és arról, hogy mennyi az a legnagyobb korkülönbség, ami mellett még sikeresen tud működni egy párkapcsolat. Amikor párkapcsolatot alakítunk ki valakivel, elkerülhetetlen az életkorról való érdeklődés és beszélgetés, főleg akkor, ha a két fél között jelentősebb a korkülönbség.

Egy 2016-ban, Amerikában végzett felmérés alapján kiderült, hogy a heteroszexuális amerikai állampolgárok 80%-a saját korához közel álló partnert választ akkor, amikor először házasodik meg. Ugyanezen felmérések alapján megállapították, hogy a férfiak többnyire fiatalabb partnert választanak maguknak. A megkérdezett férfiak 10%-a választ magának olyan feleséget, aki legfeljebb 9 évvel fiatalabb náluk, 5%-uk pedig olyan nőkkel házasodnak meg, akik több, mint 10 évvel fiatalabbak náluk.
A nők esetében az arány fordítva van: a nők csupán csak 2%-a házasodik meg nála legfeljebb 9 évvel fiatalabb férfivel, és csak 1%-uk választ 10 évvel fiatalabb partnert magának.

A párkapcsolaton belüli korkülönbség együtt nő a második házassággal. A felmérés alapján úgy tűnik, hogy a férfiak általában fiatalabb partnerrel házasodnak meg, 57%-a a saját életkorához hasonló partnert választ magának, 20%-a pedig legfeljebb 10 évvel fiatalabb feleséget, és 18%-a választ legfeljebb 9 évvel fiatalabb feleséget a második házasságnál. Ugyanebben a felmérésben a nők 11%-a választott fiatalabb partnert a második házasság esetén.

Ha neked is idősebb a partnered, vagy nagyobb köztetek a korkülönbség, lehet mégis sikeres a párkapcsolatotok? Honnan tudhatod már a kapcsolat legelején, hogy a korkülönbség befolyásolni fogja-e a párkapcsolatotok sikerességét? Pszichológusok följegyeztek pár lehetséges problémát akkor, amikor a párok között nagyobb a korkülönbség.

1. Egy sikeres párkapcsolat titka a párok közötti hasonlóságon alapszik

Felmérések szerint a partnerek hosszú távú elégedettsége egyenes arányban van a köztük lévő hasonlóságokkal. Nagyobb korkülönbség esetén sok esetben előfordulnak nézeteltérések a szabadidő eltöltésével kapcsolatban, az anyagiak terén vagy egyéb komoly döntések meghozatalakor.

2. A korkülönbség nem számít akkor, amikor hasonló közegben mozognak a párok

Amikor házasságra kerül sor, azok a párok, akik között nagyobb a korkülönbség, nagyobb előnyt élvezhetnek pár dologban, azonban ha a párokat körülvevő szociális háló különbözik (egyiknek többnyire házas, családos barátai vannak, a másiknak pedig többnyire fiatal, szingli barátai), akkor házasság előtt mindenképp meg kell beszélni azt, hogy hosszú távon össze tudják-e majd egyeztetni a szociális hálójukat azért, hogy ne legyenek irreális elvárásaik egymással szemben.

3. Idősebb partner esetén is fontos a családi támogatás

Amikor egy párkapcsolatban az egyik fél jelentősen idősebb, akkor a családi vagy baráti körben is megjelenhetnek problémák. A párkapcsolaton belüli korkülönbségeket általában nehezebben fogadják el az emberek, mint a hasonló életkorú párokat, így az el nem fogadás gyakran stresszhez, elszigetelődéshez vezethet, vagy akár szakításhoz is. A család vagy a barátok segíthetik a párkapcsolat fejlődését azzal, ha támogatják azt, de ugyanakkor stresszelhetik is a párt, mellyel akár a szakításra is kényszeríthetik őket.

4. Gyermekvállalás témában is fontos az egyetértés

Annak a kérdésnek a tisztázása, hogy legyen-e gyerek vagy sem, nem csak akkor fontos, ha jelentősebb a párok közötti korkülönbség. Azonban minél nagyobb a felek közötti korkülönbség, annál nagyobb eltérések lehetnek a gyermekvállalás kérdésével kapcsolatban.

5. A korkülönbség nagyon érezhetővé válik akkor, amikor a párok nincsenek felkészülve anyagilag

Hosszú távú párkapcsolat esetében fontos az is, hogy a párok az anyagiakról is meg tudjanak egyezni. Nagyobb korkülönbséggel rendelkező párok esetében pedig még fontosabb tisztázni a pénzügyeket, ugyanis ezek a különbségek még jobban előtérbe fognak jönni egy olyan partner esetében, aki már közelít a nyugdíjas éveihez.

6. A korkülönbség nem számít akkor, amikor hosszú távon is megegyeznek a párkapcsolati céljaitok

Egy párkapcsolatban az idősebb partner komolyabb, és gyakran kijelölhet hosszú távú célokat is. Ha viszont a korkülönbség jelentős a párkapcsolatban, és az egyik fél jóval fiatalabb, aki mindent szeretne felfedezni és a jelenben élni, akkor kifejezettem fontos az, hogy meg tudjátok beszélni a hosszú távú terveiteket és céljaitokat.