Kovács Katalin másodjára is anya szeretne lenni
2017-05-05  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat Kovács Katalin még többet akar a családból. Már csak a sorson múlik, mikor érkezik Luca kistesója.



Az olimpiai bajnok kajakozó bevallotta, hogy már hiányzott neki a verseny. Egy éve fejezte be az élsportot, amikor felkérték a Konyhafőnök VIP műsorába. Így végül örült, hogy igent mondott rá, ugyanis nosztalgiával töltötte el a versenyszellem.

Kata azóta imád főzni, amióta az eszét tudja, igaz, élsportolóként nem volt rá sok ideje. Kislánya születése után vetette bele magát jobban és bár szomorú volt, hogy végül nem nyerte meg a vetélkedőt, mégis örül annak, hogy benevezett.

"Nagyszerű élmény volt számomra a műsor, sokat tanultam, és sok barátra leltem” - nyilatkozta a Bestnek.



Mióta befejezte a kajakozást, családjával is több időt tölt: imádják a természetet, így végre többször mehetnek kirándulni és párjával is többet tudnak együtt lenni kettesben. A kajakozó kislánya, Luca, nemsokára három éves lesz, sport iránti szenvedélyét pedig örökölte anyjától. Kata szeretné, ha egyszer majd ő is kipróbálná a kajakot, ám semmit nem akar ráerőltetni.



Az olimpiai bajnok sportoló azt is elárulta, hogy a kistestvér gondolata is felmerült már.

„Szerencsére Luca is jól áll hozzá, úgyhogy most már csak a sorson múlik, mikor leszek kétszeres anyuka.”

Forrás: Blikk