Kordáékra érdemes odafigyelni
Több mint negyven éve alkot a színpadon és a magánéletben is egy párt Korda György és Balázs Klári. A házaspár, akik újra és újra képesek megújulni, szívesen osztják meg a titkaikat azzal, aki minderre rákérdez.
Többször elmondták már, a hűség, a másik őszinte tisztelete, a nyílt kommunikáció, valamint az, hogy az életben és a színpadon is tökéletesen kiegészítik egymást eredményezték azt, hogy négy évtizede kitartanak egymás oldalán. Ha kell, szívesen adnak tanácsot annak, aki hozzájuk fordul: így például Puskás-Dallos Boginak és férjének, Puskás-Dallos Péternek is, akik az első babájukat várják. Ők is vendégművészek lesznek a legendás házaspár május 4-i, a Budapest Parkba meghirdetett nagykoncertjén, amelynek az oka egy kevéssé ismert személyes kötődés.
– Életem első szerződése a Budagyöngye kerthelyiségben volt, ahol az egyik szereplő egy vidékről érkezett művészházaspár volt, Besztercei Pál és Görög Mara. Jó barátságba kerültem velük később, ők voltak Puskás Peti nagyszülei – árulta el Korda György, aki egyébként az X-Faktor mentorának anyukájával, Besztercei Zsuzsával is jóban volt.
– Nagyon szeretnénk annyi idős korunkban olyanok lenni, mint ők – mondta Peti, majd Bogi vette át a szót, megsúgva, hogy kaptak már tippeket Gyuri bácsiéktól, hogy miként lehet szakmabeliként is sokáig fenntartani egy házasságot.
Volt egy beszélgetésünk négyesben, akkor kérdeztem őket, mi a titkuk. Azt gondolom, az elképesztő alázat és ahogy a színpadon együtt dolgoznak, csak hozzáad a kapcsolatukhoz. Több párhuzamot véltem felfedezni köztük és köztünk, szóval mi vizionáltuk ezt a képet magunk előtt
– mondta mosolyogva Puskás-Dallos Bogi, hozzátéve: talán ezért is gondolkodtak el azon, hogy ők is szorosabban együtt dolgozzanak a párjával a jövőben.
Balázs Klári és Korda György szerint adott a lehetőség, hogy Puskás-Dallosék hasonló közös karriert építsenek fel, bár az életükben van egy nagy különbség.
– Ők most kezdik a közös életüket, de máris egészen másképpen, mint mi, hiszen jön a kisbaba. Azt nem tudom, ez a tény mennyire formálja át az életüket, de bízom abban, hogy inspirálja őket. Ám azt tudomásul kell venni, hogy ha egy énekesnőnek babája születik, ott minden megváltozik – gondolkodott el Korda.
Ott a férfinak meg kell értenie, hogy a baba lesz az első. Én ezt a saját anyukámon láttam.