Korda György és Balázs Klári elárulták házasságuk titkát
2022-06-26  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Magyarország közkedvelt előadó párosa nemrég ünnepelte a 42. házassági évfordulóját. Mi a siker kulcsa? Gondolkodtak-e bármikor is a váláson? Mi volt a legnagyobb kihívás? Ezekre a kérdésekre adtak most választ.

 

A legendás előadóművész, Korda György arról mesélt, hogy már a legelső pillanattól kezdve tudta, hogy Klárika lesz az egyetlen nő az életében, és ez 42 év után sem változott – árulta el a Borsnak:

„Annak idején azért szerettem bele, mert szép volt, okos, diplomatikus és vicces. Ez utóbbi egyébként a legfontosabb, hiszen humor nélkül semmit sem ér az élet, képtelenség a nehéz időszakokon túllendülni” – osztotta meg a jó házasság egyik titkát Gyuri bácsi. Majd őszintén bevallotta:

Ez a hosszú, 42 éve tartó házasság valójában Klárikán múlt.

Ezután a felesége vette át a szót, aki szerint butaság azt gondolni, hogy a házasság könnyű és csak örömteli pillanatokból áll. Nem fél felvállalni, hogy bizony még az ő kapcsolatukban is voltak mélypontok:

„A szórakoztatóiparban minden együtt töltött év duplának számít, ebben semmi túlzás nincs. Mi a színpadon élünk, sok rajongónk van, akik nemcsak a rivaldafényben szerettek volna látni minket, hanem akár a hálószobájukban is… Szóval sok kísértés volt az életünkben. Gyuriért éltek-haltak a nők, és bizony nekem is volt számos megkeresésem sármos férfiaktól, akik szívesen elvittek volna magukkal” – mesélte a lapnak Klári.

És hogy miként vészelték át ezeket az időszakokat ? Az énekesnő bevallása szerint a titok csak annyi, hogy a szerelem mellett a legjobb barátai is egymásnak:

Nem volt az a jóképű férfi vagy csinos nő, amelyikért megérte volna felrúgni azt a betonbiztos szövetséget, ami köztünk másodpercek alatt kialakult…

Arról is beszéltek, vajon volt-e olyan súlyos a helyzet, amikor azt gondolták, végleg búcsút intenek egymásnak. Az énekesnő ezt mondta:

„Nem volt mindig minden tökéletes, nem voltunk sosem álompár, de – becsület szavamra mondom – soha, egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy elváljak. A Jóisten akarta talán úgy, hogy mindvégig együtt maradjunk. És persze, az a végtelen bölcsességem, hogy tudtam, mikor kell félrenézni vagy lenyelni azt, amit éppen kimondanék… Nos, ez a hosszú házasság titka!" – mondta Klárika, akinek a férje sem hagyta szó nélkül a dolgot:

„Mert egy jó Klári mindent megbocsát” – kacagott az ország kedvenc Gyuri bácsija, majd – komolyara fordítva a szót – hozzátette:

„Ő mindig tudja, hogyan szóljon hozzám és mikor. Ez az egymás iránti tisztelet és odafigyelés a legtöbb, amit adhatunk a másiknak.”

Forrás: Blikk