Kitálalt David Beckham állítólagos szeretője
Közel húsz év hallgatás után ismét megszólalt Rebecca Loos, aki állítja: David Beckham szeretője volt. A nő, aki először 2004-ben állt elő a döbbenetes történetével, most kamerák előtt jelentette ki, hogy a futballsztár hónapokig csalta vele feleségét, Victoriát. Loosnak állítólag ma is megvannak az üzenetei, amikkel mindezt alá tudja támasztani, bár ezeket nem hozhatja nyilvánosságra.
A kétezres évek elején egy nő, Rebecca Loos hatalmas port kavart, amikor a nyilvánosság előtt arról beszélt, hogy hosszú hónapokon keresztül titkos viszonyt folytatott a világ egyik leghíresebb futballistájával, David Beckhammel, aki akkor már feleségül vette a Spice Girls énekesnőjét, Victoriát. A botrányról a házaspár Netflixen debütált Beckham című dokumentumsorozatában is megemlékeztek, ahol nem erősítették meg, és nem is tagadták a vádakat, ám az kiderült, hogy Beckhamék életük legnehezebb időszakát élték meg akkor.
Úgy éreztem, az egész világ ellenünk van. Kirobbant a botrány, és mindenki imádja a cirkuszt, hacsak nem ő maga szerepel benne
– fogalmazott akkor Victoria Beckham.
Noha Loos, a futballsztár egykori asszisztense a botrány óta továbblépett és családot alapított, most ismét kamerák elé állt, és a 60 Minutes Australia vendégeként elárulta, hogy bár konkrét bizonyítékokat nem hozhat nyilvánosságra, üzenetekkel tudja alátámasztani, hogy sosem hazudott: állítása szerint négy hónapig tartó, intenzív titkos viszonyt folytatott David Beckhammel.
– Én úgy gondolom, elég bátor dolog volt, hogy ellenük mentem. Mindig is az igazságnál maradtam, sosem túloztam. Sosem hazudtam egyetlen dologról sem. Miért? Mert a legerősebb, legbefolyásosabb híres párral álltam szemben, akik rengeteg pénzzel és a legjobb szakemberekkel, ügyvédekkel rendelkeznek. Az én oldalamon senki nem állt, csak az igazság – mondta Rebecca Loos.
A nő 2003-ban került közel a Beckham házaspárhoz, amikor a focista a Real Madridhoz igazolt. Asszisztensként napi kapcsolatban volt velük, gyakorlatilag reggeltől estig. Elmondása szerint Beckham jó főnök volt, kedves és karizmatikus, így könnyen elhitte, hogy valóban őszintén érdeklődik iránta. A valóság azonban hamar kiábrándítóvá vál
Azt mondta, sosem csinált még ilyet, hogy én vagyok az első, akivel így jött össze, én pedig 100 százalékig hittem neki. Aztán két héttel később, amikor Ronaldo szülinapi partiján voltunk, ő egy gyönyörű modellel ment el
– emlékezett vissza az egykori asszisztens.
– Akkor úgy éreztem, 'Hű.' Az egy kemény este volt. Azt éreztem, hogy 'Nem értem, mi történik'. Aztán kezdett leesni, hogy teljesen meg lettem vezetve – idézte a People Loos szavait.
Ezért beszélt róla először
Az édesanya arra is kitért, hogy anno egy magazin kereste fel, és annyira megijedt, hogy inkább úgy döntött, ő maga fedi fel a titkos viszonyukat. Állítása szerint még a labdarúgó édesanyját is megkereste tanácsért, aki meglepően kedvesen reagált, és türelemre intette.
Az állásomról volt szó, nagyon megijedtem. Felhívtam David anyukáját, aki nagyon rendes volt velem, azt mondta, vegyek mély levegőt és várjam ki a végét
– tette még hozzá.
Loos szerint az igazi nagy fájdalom számára nem az volt, hogy őt becsapták, hanem az, hogy a botrány következményeit kizárólag ő viselte, míg David Beckhamnek a történtek után sem változott meg az élete.