Kiss Ramónáék titkokat árultak el az álomesküvőjükről
2019-06-28  /  Szerző:   /   Szerelem Mintegy 150 vendég érkezett Kiss Ramóna és Lékai Máté esküvőjére, amelyre szombat délután került sor a Római-part egyik szórakozóhelyén. A résztvevők között ott volt a Barátok köztből ismert Varga Iza, Nyári dia, illetve utóbbi kedvese, Kovács Dániel. Ellátogatott a ceremóniára továbbá Puskás Peti is, aki exével, Eke Angélával érkezett. Állítólag szakításuk óta is együtt vannak.

Máté és Rami két és fél évvel ezelőtt szerettek egymásba, a sportoló pedig már két éve megkérte kedvese kezét.

Kiss Ramona

„Az első pillanatban tudtam, hogy Máté lesz a férjem” – mondta korábban a Bestnek a műsorvezetőnő. Szakítva a hagyományokkal, a pár csak gyermekük, a már öt hónapos Noé világrajövetele után kerített sort a polgári szertartásra.

Kiss Ramona

„Nem tudom igazán megmagyarázni, minek köszönhető, hogy ilyen jól működünk együtt, talán már más a prioritás, mások az érzések, mint korábban, de amikor az ember felnő, majd talál egy szintén felnőtt férfit, aki hasonlóan is gondolkozik, egyértelművé válik minden. Ez az igazi szerelem” – mondta Ramóna.

Kiss Ramona

Mátét egyébként egy luxushajó hozta az esküvőre, Ramóna pedig egy motorcsónakon érkezett a csodás helyre. Egy kisebb vihar ugyan megzavarta az esküvőt, ám ez kicsit sem rontotta az esemény hangulatát.[c attid="37118" aption id="attachment_37118" Kiss Ramona

Forrás: Blikk