Király Linda őszintén vallott a szakításáról
2023-01-02  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Király Linda és volt szerelme tíz éven keresztül alkotott egy párt, ám közel öt éve szakítottak. Habár a mai napig jó a kapcsolat közöttük, az énekesnő soha nem beszélt az elválás okairól. Egészen mostanáig.

Király Linda elmondása szerint egykori párja kemény ember volt, és közben művészlélek is, hiszen a férfi egyszerre volt rajzművész, mérnök és küzdősportoló is. Végül az énekesnő kezdeményezte a szakítást, ugyanis hiába működtek jól, úgy érezte, változtatnia kell.

„Egy csodálatos ember, a mai napig csak jót tudok mondani róla. Nagyon kedves, soha nem bántott, tényleg egy szavam sem lehet. Viszont én nem voltam olyan állapotban, hogy fairnek tartsam, hogy maradjak ebben a kapcsolatban. Nem voltam jól még. Próbáltam feldolgozni, mert akkor indult el nekem a betegség, bocsánat: az »állapotom«! Tehát egy csomó minden változott körülöttem, muszáj volt nekem drasztikusan változtatnom az életemen ahhoz, hogy én helyre jöjjek. Egyedül akartam lenni, és magammal foglalkozni” – vallotta be.

Az énekesnő hozzátette, nem szeret mások előtt szenvedni, hanem inkább az a típus, aki eltűnik és felépíti magát. Ekkor szokott elkezdeni zenéket írni, sokszor nem is magának, hanem másoknak, és közben lelkileg is helyre tudja magát hozni. Ám az elmúlt öt évben nem talált rá újra a boldogság.

„Nem úgy alakult... tehát nem arról van szó, hogy totál zárkózott vagyok, és azért nem jön. Egy pár évig, még ha nem is tudatosan, de egy picit elzárkóztam. Azért, mert dolgoztam magamon. Azért tíz évet valakivel leéltem, próbáltam feldolgozni, hogy ezt most miért csinálom, miért döntöttem így, miért akartam így alakítani”

Az énekesnő hisz benne, hogy mindennek eljön az ideje.

"Én voltam az, aki 15 éves korom óta mindig hosszú távú kapcsolatban voltam. Nyolc év, vagy tíz év… Mindig ilyen párkapcsolatfüggő voltam, vagy nem tudom. Mindig az volt a stabilitás az életemben, ahhoz képest, hogy milyen a karrierem. Az nekem nagyon fontos volt, hogy meglegyen"– mesélte Király Linda, aki testvéreinek is mindig mondta, hogy szerinte ők fognak hamarabb megházasodni, és nekik lesz előbb gyermekük is: végül igaza is lett.

"Nagyon szeretnék családot. Eredetileg, gyerekkoromban ugyanúgy elképzeltem az én családomat, mint a miénk, tehát hogy három gyerek. De hát most örülök, ha egy is lesz"– vallotta be az énekesnő a Fix TV Bóta Café című műsorában.