Kiderült, miként szedte fel fiatal menyasszonyát Schmuck Andor
2019-09-17  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem Schmuck Andor és menyasszonya személyesen invitálták meg Berkiéket közelgő esküvőjükre. Hanák Eszter azt is elárulta Berkinek, mivel vette le a lábáról a politikust, majd megkérte Mazsit, tartson vele következő ruhapróbájára.

Schmuck Andor

Madarat lehetne fogatni Hanák Eszterrel és Schmuck Andorral, akik gőzerővel készülnek közelgő esküvőjükre. A páros személyesen invitálta az eseményre jó barátjukat, Berki Krisztiánt, aki megismerkedésük történetéről faggatta a szerelmeseket. „A Bazilika lépcsőjénél találkoztunk, Eszter megbotlott, majd szinte a karjaimba esett. Elkaptam, aztán adtam neki egy névjegykártyát a biztonság kedvéért. Másnap felhívott, én pedig elhívtam egy randira. Ez egy keddi napon volt, szerdán már együtt laktunk. Egy hónap múlva megkértem a kezét, három hónapra rá lesz az esküvőnk” – emlékezett vissza a Sláger TV-n látható ÜBERKIrályban kapcsolatuk kibontakozására Schmuck Andor, akinek többen megjegyezték, hogy elkapkodják a dolgot.

Schmuck Andor

„Édesanyám is megkérdezte, nem korai-e mindez. Délután négy helyett hétkor is megkérhettem volna a kezét, ez igaz. A viccet félretéve, nincs értelme várni. Mindketten ugyanazt érezzük. 1000 százalékos köztünk a bizalom is” – mondta a vőlegény, akinek párja is úszik a boldogságban. „Andor mindenben megváltoztatta az életem. Megnyugtat a közelsége, biztonságot ad nekem, mellette igazán nőnek érezhetem magam” – áradozott Eszter, aki vőlegényével a gyerekvállalás témakörét is érintette már. „Eszter először elvégzi a főiskolát. Ez fontos, hiszen a gyereknek is úgy lehet nyugalma, ha az édesanyjának nem a vizsgák miatt kell idegeskednie. Fél-egy év mire befejezi a tanulmányait” – tette hozzá Schmuck, akinek a menyasszonyát Berki Mazsi kíséri el következő ruhapróbájára.

Berki Krisztian

„Mazsi nagyon kedveli Andort, már ismerik egymást. Eszterrel is megtalálja a közös hangot, a második ruhapróbájára kíséri majd el Esztert” – tudatta Berki, akinek azt is elárulták Schmuckék, hogy a nászajándékokat jótékony célra ajánlanák fel.

Forrás: Blikk