Kiderült, hol fog összeházasodni Rékasi Károly és Pikali Gerda
2020-07-10  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Bár Rékasi Károly és Pikali Gerda a kapcsolatuk elején sokáig voltak reflektorfényben, ma már csendesen élik a mindennapjaikat. Közelgő lagzijukról azonban megosztottak néhány információt.

A visegrádi Silvanus Hotelben fogadnak majd örök hűséget egymásnak. Mindezt a színész a hotel weboldalán jelentette be. A színész szerint Gerdával egyetértenek abban, hogy az ember dolga az életben az, hogy élményeket gyűjtsön, hogy amikor eljön a számvetés ideje, elmondhassák, mennyi mindent megéltek.

Gerda fiatal korában többször is járt Visegrádon egy barátnőjével, ám azóta se tudta megmagyarázni, hogy ezek a látogatások miért voltak rá olyan nagy hatással, de akárhányszor ott járt, mindig képes volt feltöltődni és megnyugodni. Később meglepődve olvasták, hogy milyen erővonalak húzódnak ezen a tájon, s ekkor jött rá, hogy amikor Visegrádon jár, valami jó dolog veszi körül – írja a Hot Magazin.

Forrás: Blikk