Katy Perry és Orlando Bloom újra együtt
2018-02-13  /  Szerző:   /   Párkapcsolat Egy év után újra együtt Katy Perry és Orlando Bloom.



Az énekesnő és a színész még tavaly márciusban döntött úgy, hogy inkább külön utakon folytatják – most úgy tudni, újra megpróbálják. A rajongók tavasz óta már többször is kiszúrták Perry és Bloom közösségi oldalain, hogy közös eseményeken vettek részt, ráadásul egy hónapja ugyanakkor jártak a Maldív-szigeteken is. Ekkor már felröppent a pletyka, hogy esetleg újra együtt lennének, amit most egy forrás meg is erősített.



– Újra együtt vannak. Katy ezúttal azt szeretné, ha minden működne. Megpróbált túl lenni rajta, de nem sikerült. Túlságosan törődik vele. Most inkább meghúzzák magukat, de együtt vannak – mondta egy a párhoz közeli forrás.

A pár még a 2016-os Golden Globe-gála idején kezdett el randizni egymással, majd márciusban egy közleményben bejelentették szakításukat.

Forrás: Blikk