Kate Hudson babát vár
Míg a világ egyik felében ha nem a háború, akkor a politika miatt öldöklik egymást az emberek a valóságban és virtuálisan, addig szerencsére a másik felében történnek pozitív, reményteljes dolgok is. Így esett, hogy Kate Hudson Instagramon jelentette be nemrég, babát vár.
A terjedelmes videóposztban Hudson először is elnézést kért a követőitől, amiért az utóbbi időben nem volt olyan aktív a közösségi oldalain, mint korábban, erre pedig az a magyarázat, hogy „a Boomerangtól is rosszul volt, a Superzoom miatt könnyedén vécébe dugott fejjel kötött ki, a kajás posztoktól felfordult a gyomra és az Insta sztorikon való gondolkodás csak még fáradtabbá tette”.
Kate Hudson kifejtette, hogy ez volt a legnehezebb első trimeszter három eddigi terhessége közül, „ha látta valaki őt az utcán mosolygósan, integetve, akkor HAZUDOTT”, és bár próbálta rejtegetni pocakját a média előtt, de most már ebbe is belefáradt, így inkább nyilvánosságra hozta a nagy hírt.

Nézd meg a videót, amivel bejelentik a nagy hírt és az is kiderül, hogy kislány a baba. Kate Hudson őszinte szavaival pedig garantáltan még nagyon sok kismama tud azonosulni:
Szerencsére, most már sokkal jobban érzi magát, és visszatér az Instagramra is. A színésznő azt is elárulta már egyúttal, hogy a harmadik gyerek kislány lesz!
A 38 éves Kate Hudsonnak már van egy 14 éves fia, Ryder, első házasságából Chris Robinson amerikai zenésszel, illetve egy 6 éves fia, Bingham, volt párkapcsolatából a Muse frontemberével, Matt Bellamyval. A harmadik baba édesapja pedig nem más, mint Kate Hudson jelenlegi partnere és szerelme, Danny Fujikawa zenész.
Forrás: Glamouronline