Kárpáti Rebekánál elmúlt a szerelem?
Válságba került Kárpáti Rebeka és 17 évvel idősebb párja, Lénárd András kapcsolata. Bár nemrég még a közelgő esküvőjüket tervezgették, a modell egy ideje már a gyűrűt sem hordja az ujján. A milliárdos üzletember azonban nem adja fel, szeretné visszahódítani a menyasszonyát, akit – információink szerint – hatalmas rózsacsokrokkal bombáz.
Úgy tudjuk, komoly hullámvölgybe került a volt szépségkirálynő és a Tiltott Csíki Sör tulajdonosának szerelme. Elsőként számoltunk be arról még január elején, hogy két év után a pár magasabb szintre emelte a kapcsolatát, hiszen az ünnepek után R. Kárpáti Péter lányának ujján egy hatalmas ékköves gyűrű csillogott. Később maga a modell is megerősítette, hogy valóban megkérték a kezét.
Ám a TV2-n hamarosan induló Zsákbamacska – amelyben Rebeka segítőként tűnik majd fel – keddi sajtótájékoztatóján a színésznő már nem viselt gyűrűt, és amikor lapunk interjút készített vele, Rebeka kedvesen, de azonnal jelezte, ne kérdezzük a magánéletéről, mert arról nagyon nem akar beszélni. Sőt, az interjú egy pontján, amikor szóba hozta, milyen jó barátai és szerető családja van, akikre mindig számíthat, el is érzékenyült, könnybe lábadt a szeme. A helyszínen azt is megtudtuk, hogy Rebeka nevére érkezett egy hatalmas vörös rózsacsokor, amit feltehetőleg Lénárd küldött neki , továbbá úgy értesültünk, hogy az utóbbi időben nem ez volt az első gáláns küldemény, amelynek címzettje a barna szépség volt.
Miért tenne ilyet a milliárdos vállalkozó, ha nem helyrehozni szeretne valamit? A pár tagjai továbbra sem nyilatkoznak a magánéletükről: Rebeka után Andrásnak is elküldtük a kérdéseinket, ám eddig nem reagált a megkeresésünkre, de egy közeli ismerősüktől megtudtuk, hogy valóban hullámvölgybe került Rebeka és András kapcsolata. Kérdés, van-e innen visszaút...
– Eddig nagyon boldog és kiegyensúlyozott volt a kapcsolatuk, az eljegyzés után is a fellegekben jártak, és már tervezgették az esküvőt. Az utóbbi pár hétben azonban valami probléma adódott kettőjük között, ami talán a kapcsolatuk végét is jelentheti. Nem tudom a pontos okát, de komoly dologról lehet szó, ha Rebeka a gyűrűt is levette – mesélte az informátor. – Ettől függetlenül szerintem itt még nincs minden véglegesen eldöntve, máskor is volt már döccenő a kapcsolatukban, amit helyre tudtak hozni.
Egy másik forrástól megtudtuk, a milliárdos – aki korábban többször került a hírekbe, amikor embercsempészettel vádolták, világhírű nagyvállalatot perelt, vagy éppen visszavonták a diplomata-útlevelét – nagyon szeretné békülni, folyamatosan küzd, hogy minden újra a régi legyen, és már nem először küldött csokrot, ajándékot.