Kadarkai Endre belehabarodott az egyik interjúalanyába
Kadarkai Endre, Magyarország egyik legismertebb és legelismertebb riporterének neve mára egyet jelent a szakmai hitelességgel és a minőségi újságírással. Tetemes rajongótábora és nívós vendégei is bizonyítják, hogy a szakma csúcsán áll, mégis őszintén beszélt arról, hogy karrierje során nem minden interjúja volt számára szakmailag kielégítő.
Kadarkai Endre őszintén beszélt arról, hogy egy céges rendezvényt csak pénzért vállalt el, de nem érezte magát otthonosan. Elmondta, hogy az ilyen PR-munka nem fér össze szakmai alapelveivel, ezért azonnal fel is mondta az együttműködést.
Elismerte, hogy néha egy-egy női interjúalany mély érzelmi hatással volt rá.
Kadarkai Endre elárulta, hogy egy céges rendezvényen olyan beszélgetést kellett vezetnie, amelyet kizárólag anyagi megfontolásból, csak a pénzért vállalt el. Mint mondja, már a színpadon érezte, hogy ez nem az ő világa, és azonnal véget is vetett az együttműködésnek.
"Valószínűleg minden rá volt írva az arcomra. Már eleve bántam, hogy elvállaltam. Abban a pillanatban be is fejeztük az együttműködést, ahogy lejöttem a színpadról. Tudtam, hogy megerőszakoltam magam. Nem pénzért szeretek dolgozni. Nem érdekeltek, akik ott voltak, tulajdonképpen PR-munkát végeztem. Tehát semmi ártalmasat, politikailag vállalhatatlan dolgot nem tettem. A saját magam szakmai normarendszerével volt kevésbé összefésülhető, hogy vállalatvezetőket kellett ünnepelnem. Ez nem én vagyok. Nem is vagyok jó maszkolásban, azonnal minden rá van írva az arcomra" - részletezte a kellemetlen szituációt.
Kadarkai azonban nemcsak a szakmai dilemmáiról beszélt őszintén, hanem arról is, hogy olykor az interjúalanyai személyesen is mély hatást gyakoroltak rá. Bevallotta, hogy előfordult már, hogy egy-egy beszélgetés során szinte beleszeretett a vele szemben ülő illetőbe.
"Ilyen is volt. Nagyon érdekes és izgalmas nőkkel szoktam beszélgetni. És ez egy nagyon intim és bensőséges helyzet, ami ilyenkor előállítódik. Lehet pont ez lenne a profizmus egyik ismérve, de velem előfordult ilyen" - ismerte be Ábel Anita Nincs Kamu! című podcastjében.
A magánéletéről ritkán beszélő riporter a boldogság kérdésére is meglepően őszinte választ adott.
"Jól érzem magam a bőrömben, de nagyon vágyom családra, örülnék, ha lenne. A magam mozgatórugói és személyes igényei alapján azt gondolom, hogy ez egyszer még rám vár, és örülnék, ha megvalósulna".
Lobbanékony típus
Kadarkai elismerte, hogy a hétköznapokban korántsem mindig olyan nyugodt.
- Pukkancs természetű ember vagyok. Lobbanékony, erélyes, nagyon erélyes – kezdte a válaszát a riporter, amivel valószínűleg nemcsak Ábel Anitát, de a nézők nagy részét is meglepte. – „Beleviselkedtem” magam, amikor kérdezésről volt szó, egy nagyon udvarias, nagyon diplomatikus, konfliktusokat nem vállaló ember szerepébe. Azért ez nem jellemző rám. Én azért bele szoktam állni konfliktusokba, és fel tudok robbanni. Trágár vagyok, szeretek csúnyán beszélni. Ez ritkán kap teret egy interjúban – magyarázta Kadarkai.
