Járvás Levente egy szigetre költözött a barátnőjével
2024-09-24  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Új életet kezdett a Golden Coast zenekar egykori frontembere, Járvás Levente, aki a napokban a németországi Sylt szigetére költözött, ahol reményei szerint megtalálja a számítását.

Az új otthonhoz új társ is dukál: vele tartott 18 éves barátnője, Eszter is, akit három héttel az utazás előtt ismert meg. Kapcsolatuk kibontakozásáról és az új életről most az Éden Hotel és a Money or Love sztárja maga számolt be lapunknak.

– Édesanyám is a szigeten él, és már régóta győzködött, hogy költözzek ki én is, mert gyönyörű a környezet, sok a fiatal, szinte minden adott egy boldog élethez. Ezt idővel én is beláttam, és pár hónapja beadtam a derekam, eldöntöttem, hogy költözöm – újságolta Levente, akivel nem sokkal az utazása előtt olyasmi történt, amire legmerészebb álmában sem számított.

– Három héttel a költözés előtt a barátaim szerveztek egy búcsúztató bulit Siófokon, ahol egy hetet töltöttünk. Az utolsó nap egy szórakozóhelyen megpillantottam egy lányt, aki az asztalon táncolt, ő volt Eszter. Azonnal felkeltette az érdeklődésemet, így el is kezdtünk beszélgetni, és csakhamar kiderült, hogy egy hullámhosszon vagyunk.

A reality sztár napokkal később sem tudta kiverni a fejéből Esztert, és mindent elkövetett, hogy a kapcsolat elmélyüljön.

– Másnap hazautaztam Jászkarajenőre, de nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy én ezt a lányt meg akarom ismerni, ezért felhívtam, és leszerveztünk egy négynapos nyaralást Siófokon, ami csodálatosan sikerült. Annyira jól éreztem magam vele, hogy megkérdeztem tőle, kiköltözne-e velem a szigetre, amire azonnal igent mondott.

Leventének ezek után már csak egyetlen komoly akadályt kellett leküzdeni: Eszter szülei kezdetben ellenezték lányuk utazását.

– Eszterről tudni kell, hogy még csak tizennyolc éves, épp most jött ki az iskolapadból, így érthető okokból a szülei először nem fogadták kitörő örömmel az ötletet, hogy két hét ismeretség után összeköltözzön egy 35 éves férfival, ráadásul több ezer kilométerre az otthonától.

Ezért magam is aktívan részt vettem abban, hogy sikerüljön megnyugtatni a szülőket. Elutaztam hozzájuk Komáromba, és mindent elmondtam nekik a szigetről, megbeszéltük azt is, hogy Eszter levelezőn kezdi el az egyetemet, ha eljön az ideje. Így végül sikerült jobb belátásra bírni őket, és jó szívvel elengedték velem a lányukat - magyarázta a realitysztár, aki szeptember 13-án, kedvesével együtt már ki is költözött Sylt-be.

Levente és Eszter a közös életüket tervezgetik

– Találtunk egy gyönyörű apartmant egy utcára a tengerparttól és már el is kezdtünk berendezkedni. Jelenleg még a papírokat intézzük, illetve munkakeresésben vagyunk, de valószínűleg nem lesz ezzel sem gond, hiszen édesanyám már itt él egy ideje, ő mindenben a segítségünkre van. Most az a terv, hogy a következő pár évet itt töltöm, dolgozom, megtanulok szörfözni, aztán ki tudja, mi lesz még. Persze ettől nem szűnik meg teljesen az otthoni életem, időnként hazalátogatok majd, és a zenélést is szeretném folytatni – ígérte Levente.