Így telnek Tokár Tomiék mindennapjai újdonsült szülőként
Tokár Tomi és felesége, Kovács Dorottya arról meséltek, hogy milyen újdonsült szülőként a mindennapi életük kisfiukkal, Andrissal, illetve részleteket árultak el a szülés pillanatairól is.
Tokár Tomiék a Reggeliben válaszoltak a gyermekük nevelésével kapcsolatos kérdésekre, ahol Tomi elmondta, hogy ő néha külön szobában alszik munkája miatt, míg Dóri a kis Andris mellett virraszt, ha éppen szükséges.
Arra a kérdésre pedig, hogy mennyit szokott segíteni otthon, Tomi azt mondta: "Én napközben mindent megcsinálok, tehát én altatom, zenés-táncos produkciókkal szórakoztatom a gyereket. (...) 20-30 percen keresztül énekelem az összes magyar népdalt átköltve, amire elalszik. (...) És tisztába teszem, én vagyok a pelenkabajnok."
A szülés alatt felmerült nehézségekről is mesélt a pár: nem indult el természetes úton a szülési folyamat, ezért az orvosoknak kellett beavatkozniuk, hogy beindítsák a szülést. "Igazából egy éjszakát előtte be is kellett feküdnöm a kórházba, mert felhelyeztek egy ilyen ballont, úgyhogy nem éppen úgy alakult a dolog, mint ahogyan az ember megtervezi, romantikusan, de végül is nagyon hamar kijött Andriska. (...) Hamar, de drasztikusan megszületett." - emlékezett vissza Kovács Dorottya.
Elmondták azt is, hogy folyamatosan kapnak tanácsokat, olyanoktól is, akiknek nincsen gyerekük, de nem tudják melyiket fogadják meg, hiszen náluk is minden nap különbözik az azt megelőzőtől. Nagyon szerencsések viszont, hogy a nagyszülők besegítenek és hozzájuk fordulhatnak bármilyen kérdéssel.
A pár sok képet oszt meg a közösségi oldalakon, ami sok embernek nem tetszik és ennek hangot is adnak, azonban Tomiék nem gondolják úgy, hogy ez rossz lenne, mert mindenki maga döntheti el, hogy gyermekéről megoszt-e képet, hogy mindenki láthassa, avagy sem.
"Több millió ember oszt meg fotókat a gyermekéről, nyilván vannak határok, amiket mi szigorúan betartunk, nem posztolunk olyat, ami nem odavaló úgymond, vagy ami méltatlan lenne" - mondta a házaspár.
Forrás: Blikk.hu