Idén sem lesz esküvő Gájer Bálintéknál
2020-05-06  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Elmarad Gájer Bálint (39) idei esküvője! A magyar swing hercegeként is emlegetett énekes és kedvese, Ötvös Brigitta lassan négy éve jegyesek, és július 11-én mondták volna ki a boldogító igent. A járványhelyzet miatt azonban a szerelmesek úgy döntöttek, jövőre tartják meg a lakodalmat.

– Hetek óta gondolkodtunk azon, mi legyen, hiszen a kedvesem családjában vannak veszélyeztetett korú nagymamák, ráadásul a testvére is nemsokára szül majd. Nyilván nekem sincsenek fellépéseim, jelen állás szerint augusztus 15-ig, és ez az egyetlen bevételi forrásom, nekem is meg kell fognom a költségeket. Ezért vacilláltunk már egy jó ideje, mit tegyünk.

Végül azzal, hogy biztossá vált, hogy nem lehet rendezvényeket tartani, eldöntötték helyettünk a dolgot: elhalasztjuk a nagy napot – erősítette meg a Blikk értesülését Gájer Bálint, aki párjával mindig is nagy esküvőt szeretett volna, amelyen ott vannak a családtagjaik, barátaik, szeretett kollégáik. A szertartást szűk körben, maximum két tanúval így is meg lehetne tartani, ám erre a lehetőségre az énekes szerelme nemet mondott.

– Beszélgettünk arról Brigivel, hogy házasodjunk-e össze ilyen feltételekkel, de mindkettőnknek fontos, hogy együtt ünnepeljünk a szeretteinkkel, ott legyenek, akik számítanak, ezért nem élünk ezzel a lehetőséggel – vallotta be Bálint.

 

Az énekes és szerelme 2016 őszén jegyezte el egymást, és mindig is tervben volt, hogy amint lehet, összeházasodnak. Ám először közös otthonuk megteremtést tartották fontosabb lépésnek. Majd amikor már leszervezték a nagy nap részleteit, a veszélyhelyzet kihirdetése keresztülhúzta a számításaikat.

– Minden meg van már szervezve, lefoglaltuk a tatai helyszínt, megrendeltük a dekorációt, a gyűrűk is elkészültek. A meghívókkal még vártunk, kérdezgettük a násznép tagjait, hogy ők mit gondolnak, és bíztunk abban, júliusban összejöhet az esküvő. Végül el kellett halasztani, de jövőre megtartjuk, mindenképpen nyári esküvőt szeretnénk – jelentette ki az énekes.

Lemezkészítéssel tölti idejét Gájer Bálint. Az énekes nem sokkal az esküvője előtt tartotta volna a lemezbemutató koncertjét, de mivel fellépésre nincs most lehetőség, úgy döntött, a következő hetekben, hónapokban arra fordítja kreatív energiáit, hogy vi­deós tartalmakat készít, amelyekben megmutatja a közönségének az új dalokat.

Forrás: Blikk