Családi háború miatt újraírta végrendeletét Erzsébet királynő
2020-05-06  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Noha a brit uralkodónő, II. Erzsébet királynő (94) eredetileg úgy tervezte, halála után szinte mindenét férjére, Fülöp edinburgh-i hercegre (98) hagyja, végakaratát újra kellett gondolnia, mert mint kiderült, a királynő vagyonára sokan pályáznak. A Bild című német napilap úgy értesült, komolyabb vitát eredményezett, amikor a királyi család egyik tagjának fülébe jutott, nem örököl semmit.

 

– A királynő pontosan tudja, hogy sem ő, sem pedig a férje, Fülöp nem fog örökké élni – kezdte a Bild című német napilap riportjában egy neve elhallgatását kérő bennfentes.

– Azt pletykálják, hogy az egyik örökös rájött, hogy Erzsébet nem hagy rá semmit, és ez egyfajta családi háborút eredményezett.

A híresztelések szerint Erzsébet királynő ennek fényében döntött úgy, hogy 1,8 milliárd euróra (634 milliárd forintra) becsült vagyonát, beleértve nagy értékű ékszergyűjteményét és különböző ingatlanjait is, e vita fényében osztotta el rokonai között újra.

Úgy tudni, az uralkodónő az ékszereit, amelyek értékét 600 millió euróra (211 milliárd forintra) teszik, unokája, Vilmos cambridge-i herceg (37) feleségére, Katalin hercegnére (38) hagyná.

– Katalin mindent megtestesít, amit a királynő valaha akart Vilmos hercegnek egy feleségben – magyarázta az informátor, aki hozzátette: a királynő fia, Károly walesi herceg (71) és annak felesége, Kamilla hercegné (72) két magánbirtokot örököl majd.

Úgy tudni, az uralkodónő ennél is kevesebbet hagyott a walesi herceg kisebbik fiára, Harryre (35) s feleségére, Meghan Markle-re (38), akik néhány hónapja leszakadtak a brit királyi családról. Erzsébet néhány gyűrűn kívül mindössze a windsori Frogmore Cottage rezidenciát hagyja rájuk.

– Harryék igazán szerencsések, amiért egyáltalán kapnak valamit, miután kiváltak az uralkodói családból – tette hozzá a bennfentes.

Erzsébet másik fiának, András yorki hercegnek (60) azonban még náluk is kevesebbel kell beérnie, közelmúltbeli botrányai után a királynő alig vette figyelembe fiát, aki így most igen dühös az informátor szerint.

Forrás: Blikk