Hujber Ferenc ismét apa lesz
2020-12-04  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Bombaként robbant a hír november elején, hogy a legnagyobb titokban újra megnősült Hujber Ferenc (46), most pedig már azt sem titkolja a színész, hogy pár hét múlva megszületik a harmadik gyermeke.

– Igen, apa leszek, ismét fiam lesz. Hogy mennyire sokat jelent nekem, nem tudom elmondani. Karácsonyra vagyunk kiírva, ez megint egy olyan gyönyörű jel – mondta el Hujber a Fókusznak adott interjújában.

 

A Konyhafőnök VIP versenyzőjének az előző házasságából már van két gyermeke, Noel (12) és Noa (6), akiktől több mint kétezer kilométerre lakik.

– Nagyon hiányoznak a gyerekeim. Most, hogy megint érkezni fog egy kis csöppség az életembe, őszintén remélem, hogy jó apa leszek, jobb apa, mint az első gyermekeimnél – mondta könnyes szemmel a színész.

Hujber a távolság ellenére gyakran beszél gyermekeivel, rendszeresen tartják a kapcsolatot, ám az itthoni karrierjét felszámoló és Angliában új életet kezdő színészt bántja, hogy nagyon régen ölelhette őket magához.

– Mérhetetlenül várom, hogy újra megöleljem őket, remélhetőleg tavasszal vagy nyáron már feloldják az utazásra vonatkozó korlátozásokat. Borzasztóan szeretnék velük találkozni, nyilván akkor már többedmagammal – magyarázta Hujber Ferenc a jövőbeli terveiről.

A színész esküvője teljes titokban zajlott, hiszen Hujber gyermekei azt sem tudták, hogy az édesapjuk Londonba már egy magyar nővel költözött össze: így adódik a kérdés, vajon azt tudják már, hogy pár héten belül kistestvérük érkezik?

– Úgy tudom, Feriék várni akartak, amíg minden genetikai vizsgálat eredménye megvan, és biztosak lesznek benne, hogy egészséges a baba – kezdte a Blikknek Hujber egyik ismerőse.

– Azt tudom, hogy volt feleségének, akitől két éve vált el, nem mondta, mert nincsenek olyan viszonyban, hogy ezeket megbeszéljék. A gyerekeit kérdezgette már korábban is, hogy szeretnének-e kistesót, de hogy beavatta-e már őket, vagy karácsonyi ajándék lesz a pici baba, azt még nem tudni.

Forrás: Blikk