Hogyan őrizd meg az egyensúlyt, ha a párod egyúttal a munkatársad is?
2022-06-22  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Napjaink stresszes tempója mellett már önmagában is nehéz megtalálni az egyensúlyt a munka és a magánélet között. De, ha erre még ráteszünk egy lapáttal, és olyan helyzetbe kerülünk, amelyben összemosódik a kettő, akkor talán elsőre lehetetlen vállalkozásnak fog tűnni.
Amikor két ember egy párt alkot mind a magán, mind a szakmai életben, ott különös figyelmet kell fordítani a két terület elválasztására. Hogy miért? A válasz egyszerű: mert egyszer csak azon kapjátok majd magatokat, hogy már egyikőtök sem tudja megmondani, mikor töltöttetek egy nyugodt estét kettesben mindenféle stressz faktor nélkül, amikor épp nem a szűkös határidőkről, vagy a szakmai problémákról beszélgettetek.

Csak úgy, mint a „hagyományos” szerelmi kapcsolatokban, a kommunikáció itt is a kulcs, amely segítségetekre lehet. Már a közös életetek elején érdemes lefektetnetek néhány szabályt, amelyben kompromisszumra juttok, hogy hol húzzátok meg a határt a munka és a privátszféra között. Jelöljetek ki olyan, mindkettőtök számára betartható napokat, estéket, vagy egyéb időpontokat, amikor egyikőtök sem beszél munkáról, nem intéz céges telefonokat, és nem válaszol sürgős e-mailekre. Ha esetleg úgy látjátok, hogy nehezetekre esik alkalmazkodnotok az új időbeosztáshoz, akkor vegyétek játékosra a figurát, és szabjatok ki mókás büntetéseket a szabályok be nem tartásáért.

Ha ezzel megvagytok, akkor itt az idő, hogy olyan új szokásokat építsetek be az életetekbe, amelyek nem igényelnek sok időt és energiaráfordítást, ugyanakkor mégis segíthetnek visszahozni a szenvedélyt és a szerelmet kettőtök kapcsolatába.

Természetesen nem kell minden percet közösen töltenetek akkor sem, amikor épp nem dolgoztok, de van néhány egyszerű módja annak, hogyan tudjátok feldobni a magánéleteteket, pár órára félretenni a szakmai nehézségeket, és valódi, minőségi közös időt tölthessetek el kettesben.

Ez is érdekelhet! - A legnagyobb különbség párkapcsolat és partnerség között

Az egyik legkönnyebb megoldás némi kikapcsolódásra, a vacsora közös elkészítése. Gyújts meg egy-két gyertyát, kapcsolj lágy zenét a háttérben, aztán egy finom pohár bor mellett főzzetek valami finomat. Kipróbálhattok egy-egy új receptet is, így itt nem rutinból megy majd a főzés, hanem igenis fontos lesz erre a „feladatra” és természetesen egymásra koncentrálnotok.

Ha egyikőtök nem mozog otthonosan a tűzhelynél, az bevállalhatja a desszert előkészítését, a lényeg a közös tevékenység és minden külső, zavaró tényező kizárása a pillanatból.

Ha nincs kedvetek főzni, akkor is feldobhatjátok a szokásos vacsorarendelést. Tartsatok egy meghitt pikniket a kertben (erkélyen, nappaliban), és akár kiegészíthetitek egy kis otthoni mozizással.

Könyvmolyok kipróbálhatják a közös felolvasást az ágyban, a kedvenc regényükből, vagy akár verseskötetükből.

Bevállalósabbak közös esti beszélgetést is tarthatnak egy lazító forró fürdő közben, háttérben itt is szólhat némi halk zene, és persze bonthattok egy üveg bort is. Minden csak a Ti fantáziátokon múlik.

Amint a fenti példák is mutatják, egyszerű dolgokkal is fenntarthatod a szenvedélyt, csak némi odafigyelésre, és közös elhatározásra van szükség a sikerhez.