Hódi Pamela szerelme mindent elárult a kapcsolatukról
2018-11-08  /  Szerző:   /   Szerelem Hódi Pamela szerelme, Tóth Bence őszintén vallott arról, hogyan ismerték meg egymást Pamelával, illetve milyen a kapcsolatuk.



Pamela párja, a focista Tóth Bence most a Star magazinnak adott interjút, amelyben a kapcsolatukról és a megismerkedésükről beszélt. Bence elmesélte, hogy egy közös ismerősükön keresztül ismerte meg Pamelát. Mindketten sokat jártak el a közös társasággal, s olyankor rengeteget beszélgették, így szép lassan kezdett komolyra fordulni köztük a dolog. Bence úgy gondolja, megélni szeretné a boldogságukat, nem mutogatni. Sokáig ezért is nem nyilatkozott kapcsolatukról. Ám most azt is elárulta, milyen érzés számára, hogy Pamelának már van egy gyereke.



„Először nem tudtam, hogyan álljak a témához, nem voltam korábban még ilyen helyzetben. Úgy voltam vele, ha mindent úgy csinálok, amilyen én vagyok, abból nagy baj nem lehet. Ha ez nem működik, akkor kiderül hamar az elején, és nem vesztegetjük az időt. Ha viszont működik, nem kell később sem megjátszanom magam. Szerencsére nagyon jól sült el, hamar megszerettük egymást Natikával. Nem zavar, hogy nem nekem mondja, hogy apa: ettől függetlenül nagyon szeretem őt, örülök annak, hogyha boldognak láthatom. Amikor együtt vagyunk, rengeteget játszunk, úgy érzem, már teljesen a bizalmába fogadott” – mondta.

Amikor Pamela és kislánya, Nati hazatértek Dubajból, Bence várta őket a reptéren, a kislány pedig egy öleléssel fogadta őt. Folyton együtt bolondoznak, közösen néznek a meccset, sőt, Nati még Bence körmeit is kifestette. Pamela és Bence között ugyan nagy az összhang, de az összeköltözést egyelőre még nem tervezik.



„Úgy gondolom – és Pamela is –, hogy ennek még nincs itt az ideje. Beszélgettünk már a közös jövőnkről, de szerintem nyolc hónap után ez még nagyon korai lenne. Semmit nem szeretnénk elsietni, ezek az érzések és gondolatok idővel úgyis jönnek majd, ha már ott tart a kapcsolatunk” – mondta Bence a magazinnak.

Forrás: Blikk