Hivatalosan is elvált Szabó Zsófi
2022-03-03  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Szabad az út a boldogsághoz! Szabó Zsófi nehéz időszakon van túl, házassága 4 és fél év után zátonyra futott gyermeke édesapjával, Kis Zsolttal.



Nem volt titok, a szakítás alaposan megviselte az RTL Klub műsorvezetőjét, de a Blikk úgy tudja, a felek végül mindenben megegyeztek, információik szerint pedig már a válást is kimondta a bíróság.

A boldogság akkor kopogtatott újra Zsófi ajtaján, amikor egyáltalán nem számított rá. Az amerikai edző, Shane Tusup hosszú udvarlás után rabolta el a szívét és fél év lángoló szerelem után a múlt héten a kezét is megkérte Monacóban. Úgy tudjuk, már semmi nem áll boldogságuk útjában.

–Zsoltival mindenben sikerült megegyezniük tavaly év végén, ráadásul a viszony is jó közöttük, a lezárást is csendben és békésen rendezték. Mindketten kellettek hozzá, de nem volt ajtócsapkodás, szülőként Mendel érdekeit tartották szem előtt. Éppen ezért most is gördülékenyen intéznek mindent, ami a gyerekkel kapcsolatos. Zsolt sűrűn van Mendellel és így Shane-nel is találkoztak már – árulta el a Blikknek egy ismerősük.

 

Most már mindketten új életet kezdhetnek, hiszen a Blikk úgy tudja, ahogy Zsófi, úgy Zsolt is párra talált azóta.

Az egykori álompár esküvője 2016-ban lázban tartotta az egész országot, hatalmas médiaérdeklődés övezte az eseményt, amire rá is szolgáltak a felek. Olyan lagzit hoztak tető alá, amiről az átlagember álmodni sem mer. A 300 fős vendégseregből volt, aki helikopterrel érkezett a nyíregyházi templomhoz, ahol a menyasszony az Ave Maria dallamaira vonult az oltár elé. A gyűrűhúzás után a mulatság lélegzetelállító helyszínen folytatódott hajnalig, amelyből 5 és fél perces videó is készült.

Vajon a második esküvő is világraszóló lesz? Már Zsófi és Shane is túl van egy váláson, ám ha a romantikus lánykérésből indulunk ki, a lagzinak is megadhatják a módját. A Blikk szerette volna Zsófit és Shane-t is megkérdezni, hogyan készülnek az esküvőjükre, de nem kívántak nyilatkozni.

Forrás: Blikk