Hajmásy Pétert megváltoztatta az apaság
2023-02-11  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Kisfia születése teljesen megváltoztatta Hajmásy Pétert. Nádai Anikó vőlegénye a napokban ünnepelte a 35. születésnapját, a családja pedig gondoskodott róla, hogy a lehető legszebben teljen az ünnep.

– A születésnapom reggelén Anikó és a szüleim ébresztettek, akik megleptek azzal, hogy eljöttek hozzánk már kora reggel ünnepelni. Az én édes kisfiam pedig egy lufit szorongatott a kezében. Tavaly, amikor Ani babát várt, azt hittem, az a legkülönlegesebb születésnapom, de az igazság az, hogy most, apaként ez volt életem legszebb ünnepe – mondta el a Blikknek Hajmásy Péter.

Úgy érzi, az apaság teljesen megváltoztatta: míg régen legszívesebben bulizott és önzőbben élt, az utóbbi hét hónapban teljesen más lett számára a prioritás.

– Fontos, hogy Anikóval megmaradjon közöttünk a tűz, de mindent úgy intézünk, hogy a fiunknak a lehető legjobb legyen. Alex most kezdi felfedezni a világot, egyre jobban kinyílik a tudata, nagyon édes reakciói vannak. Bevallom, férfiként azért nem sokszor érzékenyültem el, de a fiunk születése óta gyakrabban. Most is itt fekszik rajtam, és ennél nincs jobb érzés.

Péter és Anikó számára az is nagyon fontos, hogy a kis Alex már most életrevaló, önálló, jól szocializált kisfiú legyen, ezért rengeteg gyerekbarát programra viszik magukkal, és hálásak, amikor a nagyszülők besegítenek a baba körül.

– Sosem értettem azokat a párokat, akik az elején szinte tiltják a nagyszülőket a picitől. Mi úgy gondoljuk, a család a legfontosabb, és az, hogy a kisfiunk érezze, mennyien szeretik. Ráadásul a szüleim is nagyon boldogok, ha Alexszel lehetnek; most hétvégén is együtt megyünk wellnessezni. Amíg ők unokáznak, mi tudunk lopni magunknak egy kis időt kettesben – fogalmazott a boldog apuka.