Hajdú Péter barátnője gyereket szeretne
2017-03-09  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat Hajdú Péter barátnője, Eszter a Hot! magazinnak adott interjúban elmesélte, hogy mindig is az idősebb férfiak vonzották, ami nem is csoda, mivel ő maga is mindig komolyabb és önállóbb volt kortársainál.

- Tizenkét évesen Esztergomból egy bentlakásos gimnáziumba  kerültem, ahonnan csak három-négy hetente mentem haza - mondta Eszter.

A fiatal lányt már 17 évesen vonzotta a modellkedés, és részt is vett néhány divatbemutatón, de végül a Budapesti Metropolitan Egyetemre ment, ahol kereskedelmi és marketing szakon végzett.



Eszter, aki jelenleg operatív menedzserként dolgozik egy reklámügynökségnél, egy szakmai rendezvényen ismerte meg Pétert, akivel azonnal megtetszettek egymásnak.

- Első látásra megtetszett Eszter - kezdte Hajdú - De amíg nem voltam biztos benne, hogy Katával nem tudjuk rendbe hozni, addig nem udvaroltam neki. Január elején azonban a barátokkal már együtt mentünk síelni.



- Az előző kapcsolatom óta Péter az első az életemben, akivel komolyan gondolom. Bevallom, hogy 28 évesen már nem kezdenék bele olyan kapcsolatba, ahol a gyerekvállalás nem jöhet szóba - nyilatkozta Eszter.

Forrás: Blikk