G.w.M. háborúzik az exfeleségével
2023-03-03  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

G.w.M, azaz Varga Márk feleségül vette várandós kedvesét, Kulcsár Edinát, ám a menyegző miatti öröm hamar elmúlt, és kitört egy vádaskodással fűszerezett botrány.

A rapper a szombaton a közösségi oldalán megosztott esküvői fotója alatt fogalmazott meg durva állításokat az exéről, Nagy Melanie-ról. Természetesen a válaszcsapás, a kritikus hozzászólások sem maradtak el.

„Sosem gondoltam volna, hogy valaha megnősülök. Még csak hallani sem akartam róla soha, hogy bekössem a fejem, mert igazából nem éreztem jelentőségét, nem volt, ami kiváltaná, de megtörtént, és te vagy az első, egyben utolsó is!” – írta a képhez az újdonsült férj.

Bár Melanie a napokban azt nyilatkozta, hogy 2021 novemberében, egy hónappal a szakításuk előtt még az esküvőt tervezték, ennek igencsak ellentmondanak a rapper által leírtak. Akárcsak egy 2021. júniusi interjúja is, amiben a nejének nevezte Melanie-t.

„Szeretnék majd idővel egy esküvőt, mert egyébként az nem volt. Nálunk, romáknál, az összeköltözéssel és a gyerekekkel már férj és feleség vagyunk” – jelentette ki.

G.w.M nem hagyta válasz nélkül az erre vonatkozó rajongói kérdést, sőt: kemény állításokat fogalmazott meg gyermekei édesanyjáról.

„Sajnos, a hazugságok mennyiségét és súlyát nem is szeretném se megszámolni, se kommentelni, mert a világ nem látott még ilyen manipulatív, hazug személyiséget (sajnos)” – írta G.w.M a volt párjáról, majd folytatta:

„Az esküvő soha nem volt a terveimben, aztán elkezdett vele nyomasztani édesanyám, hogy szeretné, ha megesküdnék a tradíciók miatt, ennek hatására pedig megkérdeztem évekkel ezelőtt, hogy egy Mercit kér, vagy vegyem el? (De csak mert érdekelt, mi a válasz!) Hát, azóta van egy Merci autója, és az esküvő sem jött többet szóba” – fogalmazott, hozzátéve, ha kell, egyszer kitálal Melanie viselt dolgairól.

Lapunk megkereste G.w.M-et az ügy kapcsán, ám ezúttal nem akart nyilatkozni. Nagy Melanie-t szintén elértük, de ő sem kívánt reagálni, viszont egy közeli ismerőse megszólalt a témában.

– Nem igaz, hogy Márk édesanyja erőltette az esküvőt, hiszen aki ismeri őket, tudja, hogy Valéria sosem kedvelte Melanie-t, inkább ellene volt a hivatalos ceremóniának – árulta el a családot jól ismerő barát.