G.w.M a lányai neveléséről beszélt
2024-11-16  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Kulcsár Edina és G.w.M második közös gyermeke, Dion alig három hónapja született meg, így összesen már hat gyereket nevelnek közösen, hiszen mindkettőjük előző kapcsolatából is született két-két gyermek. A rapper már egészen biztosan látja, hogyan neveli majd őket: 18 éves korukig nem lehet barátjuk, valamint bikinis kép is csak a családi albumban lehet róluk. Ám ezzel nem az a célja, hogy kalitkába zárja Melánit és Amarát. Az elveivel pedig Kulcsár Edina is egyet ért.

Kulcsár Edina és G.w.M összesen hat gyermeket nevelnek együtt, de meg tudnak oldani minden kihívást.A rapper szerint a lányainak 18 éves korukig nem lehet barátjuk, és semmilyen provokatív képet nem oszthatnak meg.

G.w.M tervei között szerepel egy hatalmas birtok, ahol a gyerekei együtt élhetnek.

– Nem akkora mutatvány hat gyerek, mint azt gondolják. Sokszor látogatnak meg minket az otthonunkban a családtagok vagy éppen a nagyon közeli barátok, így van, hogy többen vagyunk a gyerekekre. Ott vannak a mamák is, akik sokat segítenek, és van egy személyi sofőrünk is. Megoldunk mindent – fogalmazott az életükkel kapcsolatban G.w.M.

Kulcsár Edina tapasztalatai szerint a családjuk úgy működik a leghatékonyabban, hogy amíg ő a kisbabákra koncentrál, addig a párja az idősebb gyerekekkel programozik. Egyáltalán nem várja el G.w.M-től, hogy etessen vagy pelenkázzon, mert ezeket női feladatoknak érzi.

– Van, hogy néha nehéz. Főleg, hogy átlagban 4-5 órát alszom, azt is másfél órás etapokban. De szerintem jól bírom és boldogulok. Szép lassan kezd minden rutinszerűvé válni – fogalmazott az egykori szépségkirálynő.

– Nem szeretnék nekik törvényeket hozni, azt majd az apukájuk és az anyukájuk meghozza. Én csak kísérem őket az útjukon, és ott vagyok mellettük, ahogy az enyéim mellett is – fogalmazott G.w.M Kulcsár Edina előző házasságából született gyerekei, Medox és Nina kapcsán.

A fiúkkal lazább, a lányokkal szigorúbb

– Róluk biztosan soha senki nem fog fehérneműs vagy bikinis képet látni, mert én nem ebből a világból jövök. Ők Varga gyerekek, róluk maximum a családi albumban lesz fürdőruhás kép, ahogy apával játszanak a strandon – szögezte le a rapper, aki már a jövőbeli szabályokat is tudja– - A lányok 18 évesen kezdhetnek majd el a fiúkkal beszélgetni, és nem érdekel a mai világ... Ha ez 15-16 évesen történne, azt nagyon nagy kudarcnak élném meg. Szeretném, ha a lányaim ártatlanul mennének férjhez. És nem azt mondom, hogy kalitkába akarom zárni őket: utazzanak, szórakozzanak, csak nem mindegy, mindezt hogyan teszik. Ezt lehet úgyis, hogy apa kiveszi nekik a VIP-részt, és ott áll mellettük öt testőr, vagy én, vagy Márk és Dion. Mert tudom, hogy a fiaim engem, az én szabályaimat képviselik majd. Szeretném, ha a lányoknál a tanuláson és a karrieren lenne a fókusz. De a fiúkkal lazább leszek. Ők 14-15 évesen már legyenek képben az élettel, kezdjék el az üzleti világot, amibe majd bevezetem őket – fogalmazott.

G.w.M szabályaival teljesen egyetért Edina is, ám attól tart, hogy neki sokkal nehezebb dolga lesz, mivel a gyerekek őt próbálják majd puhítani.

– Lehet, rosszul fogják megélni, hogy ennyire fogva vannak, de ha felnőnek és visszagondolnak, remélhetőleg hálásak lesznek, hogy nem hagytuk 'elkóborolni' őket. Márk egyik kedvenc gondolata: »Attól még, hogy a világ rossz, neked nem kell annak lenned.« Én is azt gondolom, hogy lehet erkölccsel, célokkal, kellő érzelmi intelligenciával jó gyerekeket nevelni ebben a mai világban is. Szerencsére, illetve sajnos a szegénységgel járó értékeket nem tudjuk nekik megadni, mert egészen más életet tudunk nekik biztosítani, mint ahogyan mi felnőttünk, hiszen mindenük megvan. De a tapasztalatainkkal, türelmünkkel, figyelmünkkel sok rossztól meg tudjuk őket óvni – mondta.

Óriási, közös otthon

– Márk életcélja, hogy egy akkora házban lakjunk, hogy a gyerekeink a párjaikkal együtt ott élhessenek. Leginkább azért, hogy a lányok választottjait a felügyelete alatt tarthassa, és ha nem úgy viselkednek, ahogy kellene, akkor kezelésbe tudja venni őket – mondta Edina.

– Az otthonunkat egy hétszáz négyzetméteres házzá akarom bővíteni, hogy minden gyereknek külön szárnya, saját privát szférája legyen. Ha pedig felnőnek, szeretnék egy hatalmas birtokot, ahol mindenki együtt élhet. De persze, csak akkor, ha majd ők is így szeretnék. Ez természetesen a gyerekeim döntése lesz – tette hozzá G.w.M.