Gömöri András Máté készen áll az apaságra
2018-08-31  /  Szerző:   /   Párkapcsolat Szeretné, ha már őt is apának szólíthatnák: Gömör András Máté őszintén beszélt arról, hogy már készen áll az apaságra.



Mint megírtuk, több mint két év együttélés után összekötötte életét Polyák Lilla és Gömöri András Máté. A színész és az énekesnő kapcsolata a házassággal csak még szorosabbá vált, Gömöri András Máté szerint pedig már nagyon vágyik egy saját gyermekre.



– Nekem volt fontos, hogy hivatalosan is összekössük az életünket. Régi vágású férfi vagyok, úgy gondolom, a közös életnek az a rendje-módja, hogy ha eljön az idő, szintet lépjen a kapcsolat. Az elmúlt két év a hátunk mögött pedig elég volt ehhez. Persze, mindketten szerettük volna az esküvőt, hiszen szeretjük egymást, együtt akarjuk leélni az életünket – mondta a Lokálnak Gömöri András Máté, aki idővel szeretne közös gyermeket is.



– Szeretnék saját gyermeket, azt, hogy valaki engem is apának szólítson. Lilla és a fiúk, Zsombor és Bulcsú is örülnének egy kistesónak. Nem napi kérdés, de tervezzük. Úgy gondolom, megértem az apaságra, és ha teljesen kész lesz a közös házunk, minden adott lesz a pici érkezéséhez – mondta a lapnak a színész, aki hozzátette: nagyon gyerekcentrikus, és a felesége fiaival is nagyon jó a kapcsolata.



Forrás: Blikk