Gianni Annoni és Zita elmondták, miként készülnek a karácsonyra
2022-12-18  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

A második gyermekét várja Gianni Annoni és felesége, Zita. A karácsonyi készülődésük még meghittebb, mint korábban, hiszen a kisfiuk legnagyobb ajándéka a kistestvér lesz.

Az étteremtulajdonos olasz sztár imádja reggelente bölcsibe vinni a kis Gianfit, hiszen olyankor jókat beszélgetnek az autóban. Ez többnyire abból áll, hogy a fia végigkommentálja az utat, hogy éppen mit lát. „Van már egyébként szerelme is a bölcsiben. Ha nem akar otthonról elindulni, mert még játszana, elég csak annyit mondani neki, hogy 'de hát Hannuska vár téged a bölcsiben', és már indul is” – meséli Gianni, aki azt is elmondta, hogy a kisfia tisztában lesz az olasz gyökereivel is. A nagyszülőkkel például olaszul beszélget, sok olasz zenét és mesét hallgat, emellett olaszul is imádkoznak – írja a Nők Lapja.

A karácsonyi menüt Zita és Gianni közösen készítik majd el.

„Egy dolgot nem fogok csinálni, az pedig a halászlé, azt megvesszük. A székelykáposztát már együtt készítjük, de Zita pulykával vagy csirkével eszi. Olasz dolgok is lesznek, de nem fogunk sok ételt készíteni. Így is szilveszterig esszük majd ezeket. A szenteste családi körben lesz majd. Összejövünk, körbeüljük az asztalt, és mindenki próbálja jól érezni magát, elmesélni, mi van vele. Idén a karácsony már a gyerek köré épül, különleges meglepetésekkel. Izgalommal várjuk, mit szól majd mindehhez.”