Gergely Róbert újra szerelmes
2023-02-04  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Január 21-én töltötte be 65. életévét Gergely Róbert, ezzel hivatalosan is nyugdíjas lett. Ám tavaszig biztosan nem fog pihenni, ugyanis végig fellépései lesznek, pár nap múlva pedig születésnapi koncertet is tart.

Az RTL Reggelijét vezető Nádai Anikóék egy bekeretezett BKV-jegyet ajándékoztak a művésznek, ami alá az volt írva: "Erre már nem lesz szükséged".

60 felett pedig még a szerelemről sem mond le, a műsorban is szót ejtett arról, hogy újra szerelmes. Ám a kapcsolatról nem sokat árult el, próbálja védeni a magánéletét.

- Igen, jól érzem magam, megvagyunk. Ez az a pont, amikor azt szoktam kérni, hogy ezt hagyjátok meg nekünk - mondta titokzatosan a zenész.

Mesélt arról is, hogyan éli meg, hogy 65 éves lett. Volt, hogy a teste figyelmeztette, hogy kicsit visszább kell venni a tempóból. Betegségek is jelezték ezt, a barátai is mondták neki, hogy figyeljen oda magára. Megfogadta ezeket a tanácsokat, ezért mostanában már nagyobb figyelmet fordít a táplálkozásra, a rendszeres testmozgásra

- Most egy teljesen új élet kezdődik számomra - foglalta össze Gergely Róbert.