Gáspár Evelin törölte párja fotóit
2023-05-22  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Könnyen lehet, hogy Gáspár Evelin és párja, Varga Attila szakított. Árulkodó jelek tűntek fel a lány közösségi oldalán.

Gáspár Evelin 2021 nyarán jött össze a kedvesével, de csak nyolc hónappal később mutatta meg a nyilvánosság előtt, ki rabolta el a szívét. Varga Attilával nagyon gyorsan egymásra hangolódtak és a szülei, Győző és Bea is hamar befogadták a fiút, így az sem volt kérdés, hogy összeköltözzenek-e. Mivel Attilát Nyíregyházához köti a munkája, így Evelin is szinte már hazajárt a városba, ugyanis az ottaniakkal könnyen megbarátkozott. Bár az eljegyzés nem történt meg, és az esküvőben sem volt biztos az idősebbik Gáspár lány, úgy tűnt, sínen vannak a dolgok köztük.

"Attilával közös élményekre, utazásokra vágyunk. Nem látom magam hófehér menyasszonyi ruhában, és a jelenlegi nehéz viszonyok között anyukaként sem" - nyilatkozta az elmúlt év végén.

Kapcsolatukat a Párharc című műsorban is próbára tették, és sikerrel jártak, hiszen elmondásuk szerint megerősítette őket. Most azonban úgy néz ki, baj van a Paradicsomban, mivel egy jó ideje semmit nem hallani Attila felől, illetve több rajongó is kiszúrta, hogy Evelin már letörölte szinte az összes közös fotót a párjával az Instagram-oldaláról. Követői egyre gyakrabban kérdezik tőle, hogy szakítottak-e, viszont eddig még nem érkezett válasz a tévéstől. Az nlc megkereste Evelint ezzel kapcsolatban, de mindössze ennyit válaszolt:

"Nem szeretnék nyilatkozni" - zárta rövidre.