Férjhez ment a magyar énekesnő
2018-09-21  /  Szerző:   /   Párkapcsolat Nyári Edit három év együtt járás után férjhez ment párjához, Dráfi Kálmán hegedű-és brácsaművészhez.



„Az érzés, hogy megtaláltad az igazit, akire vártál, egyszer adatik meg az életben. Mi ezt éreztük” – nyilatkozta Edit a Bestnek. Kálmán abban az étteremben kérte meg Edit kezét megismerkedésük egyéves évfordulóján, ahol először találkoztak. Edit az estét romantikusnak, meghatónak és szeretettel telinek írta le. Az esküvő két évvel a lánykérés után jött el, közben a pár fellépésekre járt és gőzerővel szervezte a lagzit.



Az énekesnő esküvői ruhája lélegzetelállító volt, amelyben Edit csak úgy ragyogott. A nagy napon Editet az édesapja kísérte az oltárhoz a Szent István-bazilikában. A szertartás alatt a család barátai zenéltek. A vacsorát pedig egy elegáns szállodában tartották, ahol a zenéről a 100 tagú cigányzenekar sztárjai gondoskodtak. A lakodalom fergetegesre sikerült, nagyon jó volt hangulat.

Az ifjú pár Rómába utazott nászútra.



Forrás: Blikk