Férje halála után nehéz helyzetbe került Vajna Timea
2019-03-20  /  Szerző:   /   Párkapcsolat Andy Vajna élete végéig a tenyerén hordozta 38 évvel fiatalabb feleségét, Vajna Tímeát. Sokan találgatják, mi lesz ezután anyagilag az özveggyel? Folytatódhat az a meseszerű, fényűző életmód, amit a közösségi oldalán láthattunk eddig?



A Bors értesülései szerint Vajna Timi teljesen el van veszve, amióta szeretett férje elhunyt. A filmügyi kormánybiztos halálával rengeteg probléma szakadt Vajna Timi nyakába, egyik barátnője pedig azt állítja: luxusautójának elvétele után nemsokára a hatalmas házból is ki kell költöznie az özvegynek.

"Amíg Amerikában volt, az Audi terepjáróját visszavették tőle, mert az egy cég tulajdona. Most Andy egykori autójába kellett átülnie. De ami ennél is nagyobb probléma számára, hogy július elsején lejár közös otthonuk bérleti szerződése, úgyhogy hamarosan el kell hagynia a házat, amelyhez rengeteg szép emlék köti" – mondta a Borsnak a bennfentes.



Vajna Timi barátnője, aki a neve elhallgatását kérte, a lapnak továbbá azt is elárulta, hogy Andy Vajna halálával Timi nem csak a lelki társát, de azt a pompát is elvesztheti, amelyben eddig élt férjének, a filmügyi kormánybiztosnak köszönhetően. Az informátor hozzátette: úgy tudja, Vajna Timinek nincsen félretett pénze.

"Félretett pénze, úgy tudom, nincsen. Sürgősen lejjebb kell adnia az eddigi igényeiből, mert a jelenlegi helyzet szerint egyszerűen nincs más választása"– mondta a Borsnak a barátnő.



Forrás: Blikk