Farkasházi Réka: „Bárcsak megállna egy kicsit az idő”
2019-07-29  /  Szerző:   /   Párkapcsolat Kéthetes mallorcai kiruccanással ünnepelte tizennyolcadik házassági évfordulóját Farkasházi Réka és párja, Sárközy Bence.

„Ő [a férje] szervezte az utazást, és remekül megtervezett mindent. Akár több hónapos keresés után szokta megtalálni azt a helyet, ami minden szempontból tökéletes, ahol mind a három gyerekünk jól tudja érezni magát” – mondta Réka.

Az idei vakáció nem csak az évforduló miatt volt különleges, ugyanis ez volt az első alkalom, hogy a család legkisebb tagja, az egyéves Tamara is velük tartott.

Farkashazi_Reka_Tamara

„Tamara miatt választottunk a tengerhez közeli apartmant, ahol nem kellett senkihez alkalmazkodnunk. Az első nyaralásunk volt vele” – mesélte.

A színésznő elárulta, a két hét alatt rengeteg élményben volt részük. „A szereteten túl azt adjuk a gyerekeinknek, hogy megmutatjuk nekik a világot. Nekünk ez a luxus, nem a méregdrága autókat, ruhákat gyűjtjük, hanem az élményeket. Tamara például megtette az első lépéseket egyedül, új szavakat tanult, homokvárat építettünk, esténként pedig a két nagy gyerkőccel, Rebussal és Benjáminnal társasjátékoztunk.”

Farkashazi_Reka_csalad

„A férjemmel sokat beszélgettünk, sétáltunk, és persze, ünnepeltünk is. Eszembe jutott az is, mennyi mindenen átmentünk. Társak vagyunk jóban-rosszban, együtt formálódtunk. Kiegészítjük egymást, szinte egy egésszé váltunk.”

„Túl sok pihenőm nem volt, mégis kikapcsolódtam és feltöltődtem. Arra vágytam, bárcsak megállna egy kicsit az idő, hogy minden pillanat és érzés bevésődjön a szívembe. Már megtanultam megélni a jelent, és nem a feladatokat kergetni, gondolkozni, mi lesz holnap. Egy nyaralás nálunk felér egy családterápiával, ezért is utazunk sokat” – összegezte az utazást.

Forrás: Blikk