Dobrády Ákos apa lesz
Tavaly még óvatosan fogalmazott új barátnőjéről Dobrády Ákos. Karácsony előtt azt mondta a Blikknek, a kapcsolatuk még csak alakul. Most úgy tűnik, révbe értek: egy árulkodó fotó szerint gyermeket vár a pár.
Az Iszak Eszterrel való viharos kapcsolat után két évvel, 2020-ban új társra talált a TNT frontembere. Dobrády Ákos az elmúlt években gyakran beszélt arról, mennyire szeretne apává válni.
Tavaly decemberben Dobrády Ákos az alábbiakat nyilatkozta a Blikknek:
– Továbbra sem tettem le a gyerekvállalásról, de addig is a bátyám gyerekein gyakorolhatok. Hárman vannak, és ha minden jól megy, karácsonykor együtt ülhetünk az ünnepi asztalhoz, noha a szüleim csak az interneten keresztül csatlakoznak. Ők a veszélyeztetett korosztályba tartoznak a koronavírus szempontjából, és mindenképpen javasolom majd nekik, hogy oltassák be magukat, ha elérhető lesz a vakcina – tette hozzá Dobrády, aki magát nem oltatja be. – Nem tartozom a veszélyeztetett korosztályba, alapbetegségem sincs, de minden óvintézkedést betartok és mást is erre biztatok.
Most új párja Facebook-oldalán meglepő fotókat talált a Blikk a csak korlátozott ideig elérhető Facebook-történet fotói között. A szemmel láthatóan várandós kismama pocakját Dobrády Ákos öleli.
Forrás: Blikk